Egervári a törökök ellen: készen állunk!

A pénteki meccsen remekül játszott a magyar csapat, de az utolsó percben kicsúszott két pont a kezeink közül. Ha Törökországban is hasonló mentalitással játszunk, meg lehet a bravúr.

Hungary
Természetesen a magyar szövetségi kapitány, Egervári Sándor is így érzi: „Nagyon nehéz mérkőzésre készülünk, óriási a tét, hiszen két olyan csapat játszik, amelyik a második helyért küzd a csoportban. Az utolsó pillanatban két pontot veszítettünk Románia ellen pénteken, de ezen már túltette magát a közösség, és megfelelő mentális állapotban vagyunk, készen állunk a holnapi meccsre. Tisztában vagyunk vele, hogy milyen minőséget képviselnek a törökök, nem titok, hogy nagyon jó csapattal kell megküzdenünk. Győzelmi kényszerben vannak a törökök, ez a mi malmunkra hajthatja a vizet.”

Szabics Imre a válogatott támadója is egyet értett és kijelentette: „Majdnem tökéletes meccset játszottunk a románok ellen, abból kell erőt merítenünk, és az kell, hogy hitet adjon a csapatnak.”

Király Gábor, a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában kiemelte, hogy szó sincs magyar átokról. Amit a sors egyszer elvesz, azt máskor visszaadja: „[...] rettenetes érzés gólt kapni a hosszabbításban, magyar átokról azonban felesleges beszélni. Tudom, tudom, Zlatan Ibrahimovic révén a svédek kétszer is a hajrában vertek meg minket, ám azt se feledje senki, hogy Rudolf Gergely éppen ellenük lőtt győztes gólt a kilencvenharmadik percben, ahogyan Dzsudzsák Balázs is a ráadásban nyerte meg nekünk a finnországi Európa-bajnoki selejtezőt. Amint azt az ábra is mutatja, így megy ez, amit egyszer elvesz a sors, máskor visszaadja.”

 

TÖRÖKORSZÁG–MAGYARORSZÁG (Közvetíti: M1)

Kezdés: 19.30

Helyszín: Isztambul, Sükrü Saracoglu Stadion

Játékvezető: Milorad Mazsics (szerb)

Várható összeállítások

Törökország: Volkan Demirel – Gökhan Gönül, Semih Kaya, Bekir Irtegün, Hasan Kaldirim – Nuri Sahin, Selcuk Inan – Arda Turan, Sercan Sararer, Umut Bulut – Burak Yilmaz

Magyarország: Király Gábor – Varga József, Vanczák Vilmos, Korcsmár Zsolt, Kádár Tamás – Pintér Ádám, Hajnal Tamás – Koman Vladimir, Szabics Imre, Dzsudzsák Balázs – Szalai Ádám

A hollandok a románokat fogadják este az Amsterdam Arenában. Egy döntetlen sem lenne rossz, de számunkra talán még jobb forgatókönyv, ha a narancsmezesek megverik a románokat is. A hollandokat ugyanis nem valószínű, hogy bárki meg tudja közelíteni az üldöző hármas közül…

Hozzászólások

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Két százszázalékos csapat, a címvédő Ferencváros és a Diósgyőr szombati összecsapása jelenti a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját.A zöld-fehérekné...

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Az aranylabdás Ronaldonak egy 1200 lóerős Bugatti Veryron sportkocsit szállítottak le, amikor ibizai nyaralását töltötte. A portugálok méltán nyerték meg az EURO 2016 labdarúgó bajnokságát. Ennek örö...

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

Úgy hisszük, hogy ez a rövid videó mindent elmond a sport iránti szeretetről. A felvételt már nagyon sokan megnézték, ami nem csoda... Miután tegnap este a portugálok megnyerték a foci EB-t, s...

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok 1960-2016 MTI...

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik.A rendes játékidő 1-1-es döntetlennel végződött a Svájc-Lengyelország mérkőzésen a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, ezért h...

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport, hogy megmutassa, ki hogyan drukkol a magyar fociválogatottnak az Eb-n - közölte a csatorna szombaton az MTI-vel.Várják a szelfiket, csoportképeket, a vál...

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Az európai szövetség (UEFA) szavazásán Gera Zoltán szerdai, portugálok elleni gólját választották a csoportkör legszebb találatává a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon.Az UEFA holnapjának lát...

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság szombati programja, várható kezdőcsapatokkal:nyolcaddöntő: Svájc-Lengyelország, Saint-Étienne 15.00, v: Mark Clattenburg (angol) -------------------------...

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli és állampolgársági főosztálya vasárnap, a magyar futballválogatott következő Európa-bajnoki mérkőzése napján ismét 24 órás telefonos ügyeletet tart.M...

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

Nyilvánosságra hozta az Európa Liga-selejtező első fordulós mérkőzéseinek időpontjait és helyszíneit az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken.Stadionja újjáépítése miatt a Videoton Felcsúton, az...

http://ujhazak.com