Hivatalosan is lezárult az Allegri-Berlusconi saga

A sokadik „mindent eldöntő” megbeszélésen úgy tűnik végre megoldódott a rossoneri szurkolókat hetek óta izgató kérdés: Massiniliano Allegri marad-e az edző Milánó piros-fekete felén. Nos, immár hivatalos: a Maestro marad.

Berlusconi AllegriSilvio Berlusconi a találkozó után elmondta, hogy őszinte és szívélyes beszélgetésen vannak túl Gallianival és Allegrivel, amely során kielemezték az elmúlt szezont, és tisztába tettek néhány dolgot.

„Megállapodásra jutottunk a klub és az edző egymás iránti jogairól és kötelességeiről. Arról is beszéltünk, milyen típusú futballt kell a Milannak játszania, és a következő szezon keretével kapcsolatos átigazolási lehetőségekkel is foglalkoztunk. A köztünk lévő kapcsolat, amely sosem szakadt meg, hittel és a másik iránti kölcsönös tisztelettel folytatódik tovább.” – mondta a volt miniszterelnök.

Nem meglepő Silvio álláspontja, hiszen köztudott róla, hogy imád mindenbe beleszólni. A taktikától kezdve, az átigazolásokon keresztül egészen a játékstílusig.

A Milannal katasztrofális őszi és zseniális tavaszi szezont produkáló Allegri végül a BL-indulást érő 3. helyen zárt. Többször igencsak ingott, sőt olykor már-már rázkódott alatta a kispad. Így volt ez az elmúlt hetekben is. Ráadásul a hírek szerint az AS Roma vezetői igazi farkascsordaként lesték az edző menesztését: már egy három éves szerződés is elő volt készítve számára.

Úgy tűnik hiába, hiszen Allegri marad Milánóban. A pletykákkal ellentétben azonban nem hosszabbítja meg jövő nyáron lejáró szerződését. Legalábbis egyelőre, hiszen Berlusconiék háza táján minden előfordulhat.

A vezetőedző első évében bajnok, a másodikban ezüstérmes, most pedig bronzérmes lett a csapattal. A milánóiak nyilván abban reménykednek, hogy a tendencia most legalábbis megfordul.

Allegri egyes források szerint a megbeszélésen a keret megerősítését kérte a klub elöljáróitól. Véleménye szerint a legfontosabb egy középső védő, két középpályás és egy szélső érkezése lenne. Nem akarjuk az ördögöt a falra festeni, de mintha tavaly is hasonló kérésekkel rukkolt volna elő és mi lett a vége? Thiago Silvát és Ibrahimovicot csomagban vitte a PSG.

Meglátjuk.

Az alábbi felvétel szerint, ha Allegri végül el is menne, gesztusai akkor is csapaton belül maradnának, hiszen Kevin-Prince Boateng kiválóan imitálja azokat.

[video width="600" ][/video]

 

Hozzászólások

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Két százszázalékos csapat, a címvédő Ferencváros és a Diósgyőr szombati összecsapása jelenti a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját.A zöld-fehérekné...

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Az aranylabdás Ronaldonak egy 1200 lóerős Bugatti Veryron sportkocsit szállítottak le, amikor ibizai nyaralását töltötte. A portugálok méltán nyerték meg az EURO 2016 labdarúgó bajnokságát. Ennek örö...

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

Úgy hisszük, hogy ez a rövid videó mindent elmond a sport iránti szeretetről. A felvételt már nagyon sokan megnézték, ami nem csoda... Miután tegnap este a portugálok megnyerték a foci EB-t, s...

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok 1960-2016 MTI...

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik.A rendes játékidő 1-1-es döntetlennel végződött a Svájc-Lengyelország mérkőzésen a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, ezért h...

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport, hogy megmutassa, ki hogyan drukkol a magyar fociválogatottnak az Eb-n - közölte a csatorna szombaton az MTI-vel.Várják a szelfiket, csoportképeket, a vál...

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Az európai szövetség (UEFA) szavazásán Gera Zoltán szerdai, portugálok elleni gólját választották a csoportkör legszebb találatává a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon.Az UEFA holnapjának lát...

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság szombati programja, várható kezdőcsapatokkal:nyolcaddöntő: Svájc-Lengyelország, Saint-Étienne 15.00, v: Mark Clattenburg (angol) -------------------------...

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli és állampolgársági főosztálya vasárnap, a magyar futballválogatott következő Európa-bajnoki mérkőzése napján ismét 24 órás telefonos ügyeletet tart.M...

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

Nyilvánosságra hozta az Európa Liga-selejtező első fordulós mérkőzéseinek időpontjait és helyszíneit az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken.Stadionja újjáépítése miatt a Videoton Felcsúton, az...

http://ujhazak.com