Hollandiában már nehezebb feladat vár a Ferencvárosra

Az előző kiírásban nyolcaddöntős Ferencvárosra a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének második fordulójában már sokkal nehezebb feladat vár, mint az elsőben, ugyanis a szerb Vojvodina után a holland Twente lesz az ellenfél.A magyar kupagyőztes ahhoz képest rendkívül meggyőző játékkal, 2-1-es és 3-0-s sikerrel búcsúztatta a szerb ezüstérmest, hogy még javában a felkészülés közepén tartott, ráadásul új vezetőedzővel, a bajnok Győrtől érkezett Borbély Balázzsal vágott neki az idénynek. A zöld-fehérek az előző két évben csak a második körben kapcsolódtak be a nemzetközi kupasorozatokba, de korábban az első fordulós szerepléseknél korántsem voltak ennyire magabiztosak, sőt érte váratlan kudarc is őket, például a feröeri Klaksvík ellen.

A holland bajnokság negyedikjeként induló Twente azonban sokkal komolyabb erőpróbát jelent, és valósabb képet adhat a Ferencváros állapotáról és legfőképpen a felkészültségéről. A fővárosiak keretéből a kulcsjátékosok közül Mohammed Abu Fani, Stefan Gartenmann és Cebrail Makreckis távozott, de ami lényegesebb változás, hogy a kispadon a Robbie Keane-t váltó Borbély játékrendszert váltott, és most derül ki igazán, hogy a tanítványai megfelelően elsajátították-e már az új elképzeléseket.

Az mindenképpen segítheti a Ferencvárost, hogy a riválisa csak augusztusban kezdi a bajnokságot, így a felkészülésben mindenképpen hátrébb tart. A csütörtökön 20 órakor kezdődő találkozót a Sport 1 élőben közvetíti, a visszavágót egy hét múlva a Groupama Arénában rendezik. A párharc győztese a török Fenerbahce és a lengyel Górnik Zabrze Bajnokok Ligája-párharcának vesztesével találkozik a harmadik körben, míg az alulmaradó csapat a Konferencia-ligába átkerülve a szlovákiai DAC és a bosnyák Velez Mostar továbbjutójával folytatja.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Két százszázalékos csapat, a címvédő Ferencváros és a Diósgyőr szombati összecsapása jelenti a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját.A zöld-fehérekné...

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Az aranylabdás Ronaldonak egy 1200 lóerős Bugatti Veryron sportkocsit szállítottak le, amikor ibizai nyaralását töltötte. A portugálok méltán nyerték meg az EURO 2016 labdarúgó bajnokságát. Ennek örö...

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

Úgy hisszük, hogy ez a rövid videó mindent elmond a sport iránti szeretetről. A felvételt már nagyon sokan megnézték, ami nem csoda... Miután tegnap este a portugálok megnyerték a foci EB-t, s...

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok 1960-2016 MTI...

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik.A rendes játékidő 1-1-es döntetlennel végződött a Svájc-Lengyelország mérkőzésen a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, ezért h...

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport, hogy megmutassa, ki hogyan drukkol a magyar fociválogatottnak az Eb-n - közölte a csatorna szombaton az MTI-vel.Várják a szelfiket, csoportképeket, a vál...

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Az európai szövetség (UEFA) szavazásán Gera Zoltán szerdai, portugálok elleni gólját választották a csoportkör legszebb találatává a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon.Az UEFA holnapjának lát...

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság szombati programja, várható kezdőcsapatokkal:nyolcaddöntő: Svájc-Lengyelország, Saint-Étienne 15.00, v: Mark Clattenburg (angol) -------------------------...

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli és állampolgársági főosztálya vasárnap, a magyar futballválogatott következő Európa-bajnoki mérkőzése napján ismét 24 órás telefonos ügyeletet tart.M...

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

Nyilvánosságra hozta az Európa Liga-selejtező első fordulós mérkőzéseinek időpontjait és helyszíneit az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken.Stadionja újjáépítése miatt a Videoton Felcsúton, az...

http://ujhazak.com