Kezdődik a jegyértékesítés két hazai mérkőzésre
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hétfőn 10 órától kezdi értékesíteni a jegyeket az Ukrajna és Georgia elleni szeptemberi és októberi Nemzetek Ligája-mérkőzésre.
Mind a hat NL-összecsapását az ősszel játssza le Marco Rossi szövetségi kapitány B divízióban szereplő együttese, amely Ukrajnával, Georgiával és Észak-Írországgal került egy csoportba. Az új versenynaptárnak megfelelően a szeptemberi és októberi időszakot egyben játsszák le a válogatottak, így az ősz első felében négy, novemberben további két találkozó lesz.
Az NL-sorozat első fordulójában, szeptember 25-én Ukrajna, a harmadikban pedig, október 2-án Georgia válogatottja lép pályára a Puskás Arénában, mindkét találkozó 20.45-kor kezdődik. Az MLSZ honlapjának tájékoztatása szerint hétfőn 10 órától két napon keresztül csak az aranyszintes drukkerek számára érhetők el a belépők, szerdától kezdődik a többi szurkolói tag elővásárlási időszaka, jövő hét péntektől pedig minden regisztrált számára elérhetők lesznek a még rendelkezésre álló jegyek.
A magyar válogatott a B divízió 2. csoportjában szerepel, a négyesből az első helyezett feljut az A divízióba, a második osztályozót játszik a feljutásért, a harmadik is osztályozót játszik, de a bennmaradásért, míg a csoport utolsó helyezettje kiesik a C divízióba.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások