Mali csatárt igazolt a Fradi

dialloA Ferencváros vezetősége július 24-én mindenben megegyeztek Ulysse Diallo-val, így a 20 éves mali származású támadó a zöld-fehéreknél folytatja pályafutását - adta hírül a fradi.hu.


A fiatal játékos két hete érkezett próbajátékra a fővárosi klubhoz, ahol ennyi idő alatt is bizonyítani tudta Ricardo Moniz vezetőedzőnek, hogy hasznára lehet a csapatnak.


Diallo Mali fővárosában, Bamakoban látta meg a napvilágot, a labdarúgás alapjait viszont már Kongóban sajátította el. Viszonylag fiatalon került Libanonba, ahol az első osztály előző kiírásának gólkirálya tudott lenni 18 találattal.


Az alábbi videó tanúsága szerint nem is akármilyenekkel, több szépségdíjas gól is fűződik az atletikus támadó nevéhez:



A Ferencváros Diallo leigazolásán kívül is igen aktív a nyári átigazolási piacon, hiszen korábban aláírt már az együtteshez Hidvégi Sándor (MTK), a holland másodosztály háromszoros gólkirálya, Jack Tuijp, a szintén holland, utánpótlás válogatott Arsenio Valpoort, valamint Jova Levente is versenytársat kapott a kapuban Kurucz Péter személyében. A hírek szerint azonban még mindig akadnak kiszemeltek a 9. kerületben, nagy durranás lehet Evander Sno, a korábbi Feyenoord-, illetve Celtic-játékos leigazolása a középpályára, de középső védőt is folyamatosan keresnek a bajnoki címre áhítozó zöld-fehérek.


Hozzászólások

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Két százszázalékos csapat, a címvédő Ferencváros és a Diósgyőr szombati összecsapása jelenti a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját.A zöld-fehérekné...

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Az aranylabdás Ronaldonak egy 1200 lóerős Bugatti Veryron sportkocsit szállítottak le, amikor ibizai nyaralását töltötte. A portugálok méltán nyerték meg az EURO 2016 labdarúgó bajnokságát. Ennek örö...

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

Úgy hisszük, hogy ez a rövid videó mindent elmond a sport iránti szeretetről. A felvételt már nagyon sokan megnézték, ami nem csoda... Miután tegnap este a portugálok megnyerték a foci EB-t, s...

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok 1960-2016 MTI...

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik.A rendes játékidő 1-1-es döntetlennel végződött a Svájc-Lengyelország mérkőzésen a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, ezért h...

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport, hogy megmutassa, ki hogyan drukkol a magyar fociválogatottnak az Eb-n - közölte a csatorna szombaton az MTI-vel.Várják a szelfiket, csoportképeket, a vál...

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Az európai szövetség (UEFA) szavazásán Gera Zoltán szerdai, portugálok elleni gólját választották a csoportkör legszebb találatává a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon.Az UEFA holnapjának lát...

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság szombati programja, várható kezdőcsapatokkal:nyolcaddöntő: Svájc-Lengyelország, Saint-Étienne 15.00, v: Mark Clattenburg (angol) -------------------------...

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli és állampolgársági főosztálya vasárnap, a magyar futballválogatott következő Európa-bajnoki mérkőzése napján ismét 24 órás telefonos ügyeletet tart.M...

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

Nyilvánosságra hozta az Európa Liga-selejtező első fordulós mérkőzéseinek időpontjait és helyszíneit az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken.Stadionja újjáépítése miatt a Videoton Felcsúton, az...

http://ujhazak.com