Nagy pofont kapott az Újpest a Lokitól

Pedig a lilák elöl annyira nem is játszottak rosszul. A védelmük azonban olyan katasztrofális hibákat produkált, amelyek szinte mindegyikét kegyetlenül kihasználta a Debrecen. A vége 1-4 a hajdúságiaknak. A másik vasárnapi meccsen a Győr egy pontra volt jó a Budapest Honvéd ellen.

sensible soccer

LABDARÚGÓ NB I, 13. FORDULÓ


Újpest–DVSC 1–4
 (Simon K. 62., ill. Kulcsár T. 7., Sidibe 10., 76., S. Bouadla 12.)

Játékvezető: Vad II István

 

[video width="600" ][/video]

 

Edzői nyilatkozatok:

Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője: „Úgy fejeztük be a mérkőzést, ahogy kezdtük. Gyakorlatilag kivégeztük magunkat az elején kapott három góllal. Negóé csak az egyik volt a sok hiba közül, természetesen hiányozni fog a következő mérkőzésről. Ez most rossz meccs volt, de tovább dolgozunk, hogy ehhez hasonló ne forduljon többet elő.”

Kondás Elemér, a Loki trénere: „A mérkőzés nagy részével elégedett voltam, bár nyilván voltak olyan szituációk, amelyeknél hibáztunk, de úgy vélem, a játékosok jól megoldották a feladatukat. Úgy gondolom, nagyon jól kezdtünk, szép támadásokat vezettünk, s mindet góllal fejeztük be szerencsére. Vezetésünknél egyértelműen kontrákra próbáltunk játszani. Ilyenkor a hátrányban lévő csapatnak többet kell vállalnia. Így is megvoltak a lehetőségeink, direkt erre játszottunk.”

 

BUDAPEST HONVÉD–GYŐRI ETO 1–1 (Daud 71., ill. Martínez 84.)

Játékvezető: Solymosi Péter

 

[video width="600" ][/video]

 

Edzői nyilatkozatok:

Marco Rossi, a Honvéd trénere: „Taktikus mérkőzés volt, a Honvéd megérdemelte volna a győzelmet, mert háromszor annyi helyzetünk volt, mint az ellenfélnek. Ha így fogunk játszani a jövőben, akkor fogunk még mérkőzéseket nyerni. Természetesen mindenben javulnunk kell, de a meccs alapján az önbizalmat emelném ki, ebben kell fejlődni. A játékosok technikáján látszik, hogy alkalmasak az egyérintős játékra, még jobban kell bízniuk magukban.”

Pintér Attila, a Győri ETO vezetőedzője: „Volt egy olyan 15-20 perc, ahol fölényben futballozott a Kispest, annak ellenére, hogy nem volt jobb. Ha egy-két játékosom az első félidőben jobban támad vissza, akkor több lehetőségünk lett volna. A cserék jót tettek, s a második játékrészben már többet mertünk támadni, teljesen más volt a játékunk. Olyan gólt kaptunk sajnos, ami ilyen talajon benne van a játékban, hiszen Svec elcsúszott. Úgy érzem, a Honvédban nem volt benne a gól, de összességében igazságos döntetlen született.”

 



































































































































































1. Videoton FC 13 9 1 3 27–9 +18 28
2. DVSC-Teva 13 8 3 2 32–14 +18 27
3. Diósgyőri VTK 13 7 4 2 23–14 +9 25
4. Ferencváros 13 7 2 4 21–17 +4 23
5. Haladás 13 6 5 2 21–15 +6 23
6. Budapest Honvéd 13 6 3 4 20–15 +5 21
7. Győri ETO 13 5 6 2 22–14 +8 21
8. Lombard Pápa FC 13 5 2 6 17–19 –2 17
9. Pécsi MFC 13 5 2 6 20–23 –3 17
10. MVM Paks 13 4 3 6 16–21 –5 15
11. Kecskeméti TE 13 4 3 6 18–26 –8 15
12. Újpest FC 13 3 4 6 18–23 –5 13
13. MTK Budapest 13 3 3 7 13–15 –2 12
14. Puskás Akadémia FC 13 3 3 7 14–25 –11 12
15. Mezőkövesd 13 3 2 8 15–28 –13 11
16. Kaposvári Rákóczi 13 2 2 9 11–30 –19 8

 

Forrás: Nemzeti Sport

Hozzászólások

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Százszázalékos csapatok találkozója a Groupama Arénában

Két százszázalékos csapat, a címvédő Ferencváros és a Diósgyőr szombati összecsapása jelenti a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját.A zöld-fehérekné...

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Ronaldo 700 milliós Bugattival vigasztalta magát az EURO 2016 után

Az aranylabdás Ronaldonak egy 1200 lóerős Bugatti Veryron sportkocsit szállítottak le, amikor ibizai nyaralását töltötte. A portugálok méltán nyerték meg az EURO 2016 labdarúgó bajnokságát. Ennek örö...

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

A sportszerűség legjobb példáját egy kisgyerek bizonyította be- videó

Úgy hisszük, hogy ez a rövid videó mindent elmond a sport iránti szeretetről. A felvételt már nagyon sokan megnézték, ami nem csoda... Miután tegnap este a portugálok megnyerték a foci EB-t, s...

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok, 1960-2016

Labdarúgó Európa-bajnokok 1960-2016 MTI...

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik

Svájc-Lengyelország 1-1, hosszabbítás következik.A rendes játékidő 1-1-es döntetlennel végződött a Svájc-Lengyelország mérkőzésen a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, ezért h...

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport

Szurkolói fotókat és videókat vár az M4 Sport, hogy megmutassa, ki hogyan drukkol a magyar fociválogatottnak az Eb-n - közölte a csatorna szombaton az MTI-vel.Várják a szelfiket, csoportképeket, a vál...

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Gera gólja lett a csoportkör legszebb találata

Az európai szövetség (UEFA) szavazásán Gera Zoltán szerdai, portugálok elleni gólját választották a csoportkör legszebb találatává a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon.Az UEFA holnapjának lát...

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A szombati program, várható kezdőcsapatok

A franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság szombati programja, várható kezdőcsapatokkal:nyolcaddöntő: Svájc-Lengyelország, Saint-Étienne 15.00, v: Mark Clattenburg (angol) -------------------------...

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

Ügyeleti telefonszolgálatot tart vasárnap is a KKM

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli és állampolgársági főosztálya vasárnap, a magyar futballválogatott következő Európa-bajnoki mérkőzése napján ismét 24 órás telefonos ügyeletet tart.M...

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

A magyar csapatok selejtezőinek időpontja

Nyilvánosságra hozta az Európa Liga-selejtező első fordulós mérkőzéseinek időpontjait és helyszíneit az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken.Stadionja újjáépítése miatt a Videoton Felcsúton, az...

http://ujhazak.com