Sztárcsapatokat fogadnak Vargáék és Orbánék, Szoboszlaiék Isztambulban
A Varga Barnabást és Vitális Milánt foglalkoztató AEK Athén a 15-szörös győztes Real Madridot, míg a Willi Orbánt is a soraiban tudó RB Leipzig a Manchester Cityt fogadja a labdarúgó Bajnokok Ligája-alapszakasz 4. fordulójának szerdai játéknapján.
A görög bajnokságban jelenleg negyedik athéni együttes a BL-ben egy győzelemmel és két vereséggel áll, az első körben 1-0-ra verte az osztrák LASK csapatát, azután viszont a Sahtar Donyecktől és a Manchester Citytől is kikapott, előbbi vendégeként 3-1-re, utóbbi otthonában pedig 5-1-re.
Az uefa.com összeállítása szerint az európai kupasorozatok történetében eddig négy AEK-Real meccset rendeztek, két döntetlen mellett egy-egy athéni, illetve madridi siker született. Legutóbb meglehetősen régen, 24 évvel ezelőtt játszottak egymással a felek, 2002 októberében Athénban 3-3-as, a spanyol fővárosban pedig 2-2-es döntetlennel ért véget a találkozójuk. Abban az időben a görög csapatnak nem ment rosszul a spanyol riválisok ellen, 2003 szeptemberében ugyanis a Deportivo La Corunával is döntetlenre végzett hazai pályán.
A Real ugyanakkor nyolcszor játszott már európai kupameccset görög ellenféllel idegenben, ezek közül csupán egyet tudott megnyerni öt döntetlen és két vereség mellett. A siker épp a legutóbbi kiírás alapszakaszában jött, akkor az Olimpiakoszt verte 4-3-ra vendégként a királyi gárda.
Ami a formákat illeti, a Real hatmeccses győzelmi sorozattal a háta mögött utazik Athénba, vendéglátójának pedig két vereség - hazai kupa és bajnokság - után kellene javítania. Lipcsében a házigazda együttes hármas hazai sikerszéria után látja vendégül az angol labdarúgás történetének talán legnagyobb pénzügyi szabályszegési ügyébe keveredett Manchester Cityt, amely egymás után két meccset veszített a Premier League-ben. A Willi Orbánt is foglalkoztató német csapat a Comótól és a Real Madridtól is 4-1-es vereséget szenvedett a BL-alapszakaszban, a kettő között 1-0-ra verte a PSV Eindhovent.
A City az FC Porto és az AEK Athén legyőzése között hazai pályán kapott ki 4-2-re a címvédő Paris Saint-Germaintől, mostani vendéglátójával pedig már hatodszor csap össze a BL-ben. Közös történetük eddig négy City-sikerből és egyetlen lipcsei győzelemből áll, a német csapat a 2021/2022-es idény csoportkörében éppen otthon verte 2-1-re angol riválisát. A Bundesligában jelenleg negyedik Leipzig a legutóbbi öt, angol ellenféllel szemben játszott európai kupamérkőzését elveszítette, mostani vezetőedzője, Martín Demichelis viszont jól ismerheti az aktuális riválist: a 45 éves argentin szakember 15 alkalommal szerepelt a City színeiben a BL-ben.
A manchesteri együttes norvég válogatott sztárja, Erling Haaland számára az egyik legkedvesebb ellenfél a lipcsei csapat, a csatár ugyanis a Borussia Dortmund, valamint a City színeiben nyolc meccsen összesen 12-szer volt eredményes a Leipziggel szemben. A 2023-as nyolcaddöntő visszavágóján, a manchesteriek 7-0-s sikere alkalmával Haaland rekordbeállítást jelentő öt alkalommal vette be a lipcsei kaput.
Ami a sérüléséből felépült, de még nem százszázalékos Szoboszlai Dominik, valamint Kerkez Milos együttesét, a Liverpoolt illeti, a Premier League-ben egyelőre csak ötödik Mersey-partiak a BL-ben három meccsből három sikernél tartanak, szerdán pedig Isztambulban történetük során először játszanak a Fenerbahcéval európai kupameccset.
A Poolnak Törökország nem a legkedvesebb helyszín - bár 2005-ben itt nyert emlékezetes döntőt a Milan ellen -, nyolc mérkőzésből mindössze egyet nyert, s egy döntetlen mellett hatszor kapott ki török riválissal szemben. Az isztambuli csapat ugyanakkor a BL-ben története leghosszabb sikertelenségi sorozatában van, legutóbbi tíz találkozójából egyet sem tudott megnyerni négy döntetlen és hat vereség mellett. A Liverpool legutóbbi 46 európai kupatalálkozóján egyszer sem született döntetlen, erre a máig utolsó példa a 2022-es negyeddöntő visszavágója, amikor az Anfielden a Benficával végeztek 3-3-ra a Vörösök.
Az előző kiírásban döntős Arsenal szintén szerdán lesz érdekelt, s a PL listavezetője toronymagas esélyesként utazik az alapszakaszban még nyeretlen, egy döntetlen mellett két vereséggel 32. Slavia Praha otthonába. Az Ágyúsok történetük egyik legnagyobb különbségű sikerét éppen a prágaiak felett aratták még 2007-ben, amikor 7-0-ra győztek. Mikel Arteta PL-címvédő együttese ráadásul a legutóbbi 18 BL-meccsén veretlen maradt, ami klubrekord.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások