Csirke Ferenc: a 3x3-as válogatottban hiánycikk az univerzális játékos

Csirke Ferenc szövetségi kapitány szerint a magyar férfi 3x3-as kosárlabda-válogatottban jelenleg hiánycikknek számítanak az univerzális játékosok.A nemzeti csapatot tíz éve irányító szakember a szövetség honlapján megjelent interjúban megerősítette, a nőihez hasonlóan a férfi együttes számára is az a cél, hogy kiharcolja a részvételt a 2028-as Los Angeles-i olimpián.

"Ahogy az egyes nemzetek közösségi oldalain megosztott posztokat látjuk, már minden ország válogatottjai edzésben vannak és tornákra járnak, beleértve azokat a csapatokat is, amelyekkel mi a júniusi Európa-bajnoki selejtezők során találkozni fogunk, mint például a horvát" - utalt arra, hogy a szeptemberi, antwerpeni Eb kvalifikációja júniusban kezdődik Kassán.

"Addigra ők kilenc-tíz tornán vesznek részt, mi pedig csak május 25-én kezdjük el a közös munkát, és kilenc-tíz meccset játszunk le a selejtezőig, ami nagy különbség. Tavaly is hasonló cipőben jártunk, de Bukarestben így is sikerült megnyernünk a bronzmeccset Lengyelország ellen, és kijutottunk a koppenhágai Eb-re.

Arra a kontinenstornára mindössze két-három napot tudtunk készülni, mivel augusztus elején már az 5x5-ös alapozásokon kellett részt venniük a játékosoknak a klubcsapataikkal."

A szakvezető kifejtette, a férfi nemzeti csapatot be lehetne nevezni négy-öt nagyobb tornára. Erre a nemzetközi szövetség (FIBA) szabadkártyás indulási lehetőséget biztosítana pénzért, de még ezekkel a versenysorozatokkal sem biztos, hogy olyan pozícióba tudnának kerülni a világranglistán, amivel ki tudnák használni a több kvalifikációs tornát, ezzel együtt még így is több esélyük lehetne kijutni az ötkarikás játékokra.

"Amíg férfi vonalon nem lesz profi csapatunk, addig ugyanazokat az eredményeket fogjuk elérni, mint az elmúlt tíz évben" - jelentette ki Csirke Ferenc, aki a másodosztálybeli Kozármisleny vezetőedzője is.

"Készülünk pár hetet az Eb-selejtezőkre, és ha ott minden összejön, akkor kijutunk a kontinenstornára. Ha mégsem, akkor lemaradunk róla. Jelen állás szerint nekünk ugyanannyi esélyünk van, mint eddig volt. 2021-ben öt percre voltunk az olimpiai kijutástól a debreceni selejtezőn, ahol döntőt játszottunk Belgiummal" - mondta a tréner, hozzátéve, a Komma László, Tarján Izsák, Molnár Mátyás, Rosic Uros összeállítású csapat az olimpiai ezüstérmes franciáktól és a világbajnoki elődöntős németektől kapott ki a tavalyi Eb-n. Valamennyien először szerepeltek Európa-bajnokságon.

A szakember úgy vélekedett, hogy mára a kosárlabda teljesen átalakult, immár a magas játékosoknak is jól kell dobniuk kintről.

"Én viszont azokat a két méter feletti játékosokat hiányolom, akik kis túlzással mindent tudnak: dobni, egy-egyezni, lepattanózni. Ezek a típusú kosárlabdázók nálunk hiánycikkek, nincsenek univerzális játékosok, akik technikai tudásban és fizikai képességeket tekintve is alkalmasak a 3x3-as játékra" - jelentette ki.

"Fontos lenne például, hogy U14-ben ne csak két-három játékos legyen minden csapatban, aki tud labdát vezetni, dobni, hanem mondjuk tíz. Ha Gasper Okorn kapitánynak nem húsz kosárlabdázóból kellene kiválogatnia 5x5-ben a tizenkettes keretet, hanem mondjuk ötvenből, akkor a 3x3-nak is nagyobb merítési lehetősége lehetne. Meglátásom szerint az Eb-győztes osztrákoknál sem jobb játékosok játszanak, csak ők folyamatosan a 3x3-ra koncentrálnak, sok edzésmunkát tesznek bele, és rengeteg tornán indulnak, hogy jobbá váljanak. Egy olimpiára kijutásra évi százmillió forint elég lenne. Ennek a sokszorosát költi el egy NB I-es csapat, amely a tizedik hely körül mozog."

Csirke Ferenc kitért arra is, hogy Magyarországon még nem is fogadta el teljesen az 5x5 kosárlabda-társadalom a 3x3-at, mivel sokan úgy gondolják, hogy sérülésveszélyesebb ez a sportág.

"Ez egy tévhit. A tízéves regnálásom alatt nem láttam háromnál több komoly sérülést, holott a nemzeti csapattal öt Eb-n és két vb-n vettünk részt, plusz a selejtezőkön, és a World Tour-sorozatokat sem szabad elfelejteni" - tette hozzá.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Csodákra képes egy trambulin és két kosárlabda- videó

Csodákra képes egy trambulin és két kosárlabda- videó

Első ránézésre azt gondolnád, hogy a felvétel manipulált... Pedig NEM! Több szemszögből, lassítva is végignézheted, hogy Kevin Libertowski mire nem képes egy trambulinon 2 kosárlabdával. Az at...

Hanga egyéni csúccsal ünnepelte születésnapját volt csapata ellen

Hanga egyéni csúccsal ünnepelte születésnapját volt csapata ellen

A Laboral Kutxa Vitoriát erősítő Hanga Ádám egyéni szezoncsúcsot jelentő 14 ponttal ünnepelte 25. születésnapját szombaton volt csapata, a vendég Manresa ellen a spanyol kosárlabda-bajnokságban. A ...

Férfi kézilabda Eb - Győzött a Mocsai-csapat a felkészülési torna második napján

Férfi kézilabda Eb - Győzött a Mocsai-csapat a felkészülési torna második napján

A csehektől pénteken elszenvedett egygólos vereség után javított az Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott a gyöngyösi Provident Kupán: szombaton Mocsai Lajos szövetségi kapitány...

NBA - A trónkövetelő Indiana legyőzte a címvédőt

NBA - A trónkövetelő Indiana legyőzte a címvédőt

A trónkövetelő Indiana Pacers 90-84-re legyőzte a címvédő Miami Heat csapatát az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) keddi játéknapján. A hazaiaktól Roy Hibbert 24, Paul George pedig 17 ponttal jár...

Férfi kosár NB I: nyert a Körmend és az Atomerőmű

Férfi kosár NB I: nyert a Körmend és az Atomerőmű

A férfi kosárlabda NB I vasi rangadóját a Körmend nyerte Szombathelyen. A második helyen álló Kecskemét nagy verést kapott Székesfehérváron, míg az Atomerőmű simán nyert a Sopron ellen. KAPOSVÁ...

Férfi kosár Euroliga: főleg papírforma eredmények

Férfi kosár Euroliga: főleg papírforma eredmények

Az Euroliga csoportkörének 7. fordulója francia, görög, spanyol, izraeli és orosz  győzelmeket hozott. Nyert a címvédő Olympiakosz és továbbra is hibátlan, mi több, a Real Madrid is megőrizte százszáz...

Kosárlabda: kikapott a Sopron, a Pécs és az Alba Fehérvár is

Kosárlabda: kikapott a Sopron, a Pécs és az Alba Fehérvár is

A női kosárlabda Euroliga B-csoportjának 4. fordulójában a Sopron odahaza szenvedett 67-61-es vereséget lengyel ellenfelétől. A Győr ma játszik az olasz Beretta Famila csapatával. Az Európa-kupa negye...

NBA: fantasztikus Portland és San Antonio, csapnivaló Cavs

NBA: fantasztikus Portland és San Antonio, csapnivaló Cavs

Zsinórban 10-nél jár a Portland! Egy (pontosabban két) "hajszállal" nyert a Miami. A San Antonio tovább robog, most a Clevelandet tiporták el (126-96). A győztes gárdában mind a 13 játékos legalább 6 ...

NBA: Rose térde ismét megsérült

NBA: Rose térde ismét megsérült

Az NBA legutóbbi játéknapján a Portland-Chicago meccsen a Bikák irányítója, Derrick Rose ismét térdsérülést szenvedett. A házigazdák egyébként három ponttal nyertek. További eredmények és a csoportok ...

NBA: taroltak a hazai csapatok - videók

NBA: taroltak a hazai csapatok - videók

Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) alapszakaszának mai játéknapján öt összecsapásából a legérdekesebb és legizgalmasabb talán a Sacramento Kings – Phoenix Suns volt. Mindkét gárda rengeteget...

http://ujhazak.com