Sakk világkupa - Lékó a 32 között, Balogh kiesett
Lékó Péter kedden világossal legyőzte a kínai Jang Vent, így a párharcot 1,5-0,5-re megnyerve bejutott a legjobb 32 közé az 1,2 millió dollár összdíjazású bakui sakk világkupán.
A magyar nagymester nagy küzdelemben gyalogelőnyre tett szert a második forduló második partijában, a végjátékban pedig érvényesítette fölényét és a 69. lépésben feladásra kényszerítette riválisát.
Lékó a harmadik körben a negyedik helyen kiemelt holland Anish Giri és az orosz Alekszandr Motijlev párharcának győztesével találkozik, de ellenfelére szerdáig várni kell, mivel a két játékos hétfőn és kedden is remizett egymással. A rájátszás során előbb két 25-25 perces rapidpartit rendeznek, újabb döntetlennél két 10-10 perc gondolkodási idejű játszmával folytatódik a küzdelem, végül szükség szerint villámpartik (5-5 perc) következnek.
A mezőny másik magyar résztvevője, Balogh Csaba kettős vereséggel búcsúzott, ugyanis az esélyesebb amerikai Wesley Sótól sötéttel is kikapott.
Eredmények (a verseny honlapjáról):
a 32 közé jutásért, 2. parti:
Lékó Péter (2707 Élő-pont)-Jang Ven (kínai, 2620) 1-0
A párharc végeredménye: 1,5-0,5 Lékó Péter javára.
Wesley So (amerikai, 2773)-Balogh Csaba (2659) 1-0
A párharc végeredménye: 2-0 Wesley So javára.
A 128 résztvevős, kieséses rendszerű verseny minden idők legerősebb világkupája. Lékó Péter világranglista-helyezése alapján kapott meghívást, míg Balogh Csaba az Eb-n vívta ki az indulás jogát. A viadal döntősei világbajnokjelöltek lesznek.
MTI

Hozzászólások