100 ezer eurót húztak le ismeretlen elkövetők a vécén Svájcban

Genfben ismeretlen elkövetők rengeteg 500 eurós bankjegyet húztak le a vécén.

Az összesen 100 ezer euró, azaz kb. 31 millió forint eltüntetése azonban dugulást okozott egy bankban és három közeli étteremben is.

 

Az ügyészség szerint a darabokra vágott bankókat először a bank vécéjén próbálták meg lehúzni sikertelenül. Ezután pedig még három közeli étteremben is próbálkoztak vele. A vége az lett, hogy a vécék eldugultak a kiérkező duguláselhárítók pedig megtalálták a nagy köteg bankjegyeket. -írja a Telegraph.



Az ügyben a rendőrség is nyomozni kezdett, bár a pénz kidobása nem számít bűncselekménynek, de azt nem tudják, hogy valaki miért akart ennyi pénzt eltüntetni.

A helyi lapok arról írtak, hogy a pénzt spanyol nők tették a genfi bank trezorjába még évekkel ezelőtt. A spanyol hölgyek nevében az ügyvéd a dugulás okozta kárt megtérítette, de sem a nők, sem az ügyvéd nem tudta, hogy miért akarták a bankjegyeket lehúzni a vécén.



A lefolyókból előkerült pénzt lefoglalták a nyomozás miatt. Azt még vizsgálják, hogy törvényes eredetű volt-e és kihez tartozott.

Forrás: lemon.hu

Hozzászólások

Svájcban a migránsok 90 százalékáról nem tudják, hogy kicsoda

Svájcban a migránsok 90 százalékáról nem tudják, hogy kicsoda

A svájci hatóságok sötétben tapogatóznak a migránsok többségének kilétével kapcsolatban.

Menekültkérelmük beadása után félezer migráns tűnt el Svájcból

Menekültkérelmük beadása után félezer migráns tűnt el Svájcból

Svájcból több mint ötszáz migráns tűnt el, miután beadták a menekültkérelmüket.

Svájc az Európai Unióhoz való csatlakozási kérelmét visszavonta!

Svájc az Európai Unióhoz való csatlakozási kérelmét visszavonta!

Svájc döntést hozott a 24 éve beterjesztett uniós csatlakozási kérelmének hivatalos visszavonásáról. Mindezt tette Nagy-Britannia a Brexitről való népszavazása előtt, amely június 23-ára van kiírva. ...

Kedvezőtlen piaci környezetben javított eredményén az ABB

Kedvezőtlen piaci környezetben javított eredményén az ABB

A svájci ABB gépipari konszern szerkezetátalakítási és költségcsökkentési stratégiájával sikeresen mérsékelte a második negyedévben a kedvezőtlen piaci tendenciáknak a forgalomra és az eredményre gyak...

http://ujhazak.com