A világ legfurcsább városai

Longyearbyen, Norvégia

jXjiXWK9b4yBuXtR


A halál nem megengedett ebben a távoli, sarkvidéki városban - ami azt illeti, meghalni lehet, csak épp temetkezni nem. Nos, ez így igaz: majd száz éve senkit sem temettek a helyi temetőbe. S hogy miért? Az folyamatosan fagyos hőmérséklet miatt a tetemek nem bomlanak le megfelelő módon. Az 1917-es influenza járványt követően Longyearbyen városa betiltotta a temetéseket a város temetőjében.
A helyi jegesmedve populáció az emberivel vetekszik s a helyieknek nemritkán önvédelemből kell egy-egy példányt kilőni - a vadászat ugyanis tiltott. Még akkor is, ha egy jegesmedve leheli ki a lelkét ebben az apró bányászvárosban, a tetemeket is máshova szállítják.


Supilinn, Észtország


57058145.IMG_0194


Olyan utcanevekkel, mint krumpli, bab és borsó, a Tartu külvárosához tartozó környék méltán érdemelte ki a Levesváros (Supilinn) becenevet. A városrész a mulatságos utcaneveken kívül még arról is nevezetes, hogy itt az idő megállni látszik: az alacsony építésű faházak épp úgy néznek ki, mint a 19. században, amikor a környék egy kieső nyomornegyednek számított.


Monowi, Nebraska

b3ecb816-d61f-4ba0-807f-1f69f54b970a


Elsie Elier nevét mindenki ismeri a városban - s nemcsak amiatt, mert ő a polgármester, hanem azért is, mert ő az egyetlen lakos. Az 1930-as évek óta  a népesség folyamatosan csökkent ebben az Észak-Nebraska-i városkában, s az eredeti 150 fős lakosságból a 2000-es évre két fő maradt: Elsie és férje, Rudy, aki azóta elhunyt. Manapság a hetvenes évei közepén járó Elsie sört csapol a helyi kocsmában - amely természetesen hivatalos alkohol árusítási engedéllyel rendelkezik - valamint néhai férje több, mint ötezer könyvből álló magángyűjteményét egy egyszobás közkönyvtárrá alakította át.

Forrás: www.travelandleisure.com

Hozzászólások

Látogatás a lélegzetelállító Ausztráliai MacKenzie vízesésnél

Látogatás a lélegzetelállító Ausztráliai MacKenzie vízesésnél

Ősi sziklák, titkos járatok, meseszép vízesések - Látogassunk el a Grampians Nemzeti Parkba! Ausztrália legkeresettebb államában, Victoriában kereshetjük fel a Grampians Nemzeti Parkot. A meseszép ...

Feledhetetlen tengerparti lovaglás Dél-Afrikában - Indulhatunk?

Feledhetetlen tengerparti lovaglás Dél-Afrikában - Indulhatunk?

Szemet gyönyörködtető naplemente, homokos tengerpart, vad hullámok és ritmikus ütemre dobogó paták - Ilyen és hasonló élményekkel kecsegtet minket egy Dél-Afrikában található tengerpart.  Noordhoek...

A világ legszebb szörf paradicsoma - lovagold meg Bali hullámait

A világ legszebb szörf paradicsoma - lovagold meg Bali hullámait

Nyüzsgő part, nagy hullámok, egzotikus környezet - szörf paradicsom Canggu-ban Indonézia egyik legkeresettebb szigetét, Balit, még a 14. század környékén alapították. Mivel a világ több különböző p...

Irány Olaszország - Ismerd meg a történelmi emlékekben gazdag Otranto-t

Irány Olaszország - Ismerd meg a történelmi emlékekben gazdag Otranto-t

Kastélyok, kikötőt, romos épület maradványok - Üdvözlünk Otrantoban!  Az Olaszországban, azon belül is Puglia tartományában lévő Otranto ma már az UNESCO Világörökségének fontos részét képezi. Kezd...

Belépés az édenbe - tekints be az értintetlen Hawaii-ba

Belépés az édenbe - tekints be az értintetlen Hawaii-ba

Trópusi erdők, vulkánok, fülledt levegő - engedd, hogy magával ragadjon az édeni országút  A trópusi szigeteket mindig is egy fajta csábító titokzatossággal, rengeteg kalanddal és felfedezni való é...

Kalandozás Ausztriában - ismerd meg az ezerarcú Innsbruckot

Kalandozás Ausztriában - ismerd meg az ezerarcú Innsbruckot

Sétálnál egy  páratlan szépségű hegyvidéki városban? Akkor tarts velünk!  Ausztria, Tirol tartományának helye feltehetően a 11-12. század körül épült. A viharos évek Innsbruckot sem hagyták érintet...

Fedezd fel Ausztrália mediterrán arcát - utazás Sorrentoba

Fedezd fel Ausztrália mediterrán arcát - utazás Sorrentoba

Hangulatos öböl, több 100 éves építmények, korhű megjelenés és mediterrán hangulat. Ez vár a Sorrentoba látogatókra.  Mikor Ausztráliára gondolunk, a legelső dolgok, melyek az eszünkbe jutnak azok ...

Száguldás a magaslatokba - túrázás a californiai Tioga hágón

Száguldás a magaslatokba - túrázás a californiai Tioga hágón

Meredek oldalak, szakadékok, völgyek, te kocsikáznál egy ilyen útvonalon?  A Sierra Nevada hegységben elterülő Tioga hágó az egyik legkedveltebb állomása azon turistáknak, akik a Yosemite Nemzeti P...

Naxosz-sziget - Utazás az Égei-tenger szívébe

Naxosz-sziget - Utazás az Égei-tenger szívébe

Ismerd meg Santorini és Mykonos után, a mesés Naxosz szigetét! Az Égei-tenger közepén elhelyezkedő Déloszt ölelik körbe a Kükládok. A szigetcsoport ékessége a Naxosz-sziget, mely épp olyan szépségg...

7 fantasztikus kajakos úti cél az evezés szerelmeseinek

7 fantasztikus kajakos úti cél az evezés szerelmeseinek

Vadvízi evezés, vagy relaxáló evezés a homokos tengerpart mellett? - 7 úti cél, amit kajakosként érdemes felvenned a bakancslistára!  Bár a kajakozás nem a legveszélytelenebb hobbik közé tartozik, ...

http://ujhazak.com