Tanulságos: Zalakaros - mezővárosból lett turisztikai központ

Magyarország egyik leggyógyítóbb vidékéről beszélünk: a gyógyvíz és a wellness fogalmak összekapcsolódásával jellemezhetjük Zalakarost. De nem csak a gyógyfürdővel összefüggésben gondolhatunk a városra, hiszen megannyi más, a pihenést támogató célból is felkereshetjük Zala megye egyik legkedveltebb városát.

Zalakaros Magyarország egyik legkisebb és legfiatalabb városa. Ebben a kis városkában, annak ellenére, hogy nagyon sok turista fordul meg az év minden időszakában, nyoma sincs a túlzott városiasodásnak, nem találkozunk toronyházakkal és plázákkal. Egy olyan kis városról beszélünk, ahol inkább a vidéki nyugalom, rendezettség és a természet szeretete jellemzi a benne élők mindennapjait.

zalakaros-copacabana-2

Zalakaros közkedvelt megítélését a fürdőhely adja, holott a fürdő kiépítése előtt is nagyon sok kiválónál kiválóbb programlehetőséggel, pihenésre alkalmas hellyel, aktív időtöltésre szolgáló eszközökkel várta vendégeit.

Mégis a megérdemelt hírnevét a több ezer mélyről fakadó termálvizének köszönheti, de a gyógyvíz megléte önmagában nem elég, ha nem ismerik fel a benne rejlő lehetőségeket és ebben Zalakaros példaértékű.

Mára az év minden napján elérhető fürdőzési lehetőséget a kétezer méter mélyről érkező gyógyvíz felszínre hozása tette lehetővé.

A gyógyvíz összetételét tekintve európai mértékét tekintve is egyedülálló:


  • mozgásszervi,

  • szív és keringési rendszer problémáira,

  • nőgyógyászati problémákra,

  • anyagcserezavarokra van jótékony hatással.


A gyógyfürdő mellett kiépült, a termálvizes lehetőséghez szorosan kapcsolódó strand alkalmas a sporttevékenységekre is.

A gyerekek számára kialakított élményfürdőben vízi játszótér, a nagyobbak számára a végtelen hosszúságúnak tűnő „Fekete lyuk” nevű csúszda, és kisebb csúszdák várják, hogy szórakoztassák az ifjúságot. Éppen ennek köszönhetően, vagy éppen ezért, a fürdő látogatottsága minden évben felülmúlja az előző éveket. Sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy a tavalyi év statisztikai eredményei alapján Zalakaros a harmadik legjobb helyezést tudhatja magáénak, mint a leglátogatottabb magyar fürdőhelyek egyike. Hírnevét nem csak hazánkban, de külföldön is jegyzik, a vendégek jelentős hányada Németországból érkezik.

Természetes, hogy nem mindenki szeret strandolni, jobban szeret inkább a városban sétálni, vagy aktívabb pihenést képzel el magának és családjának. Ezen igények tekintetében is találhatnak épp elég programlehetőséget, hiszen bár fiatal és kicsi a város, látnivalókban nem szűkölködik. Szervezett programokat alakítanak ki azoknak a látogatóknak a kiszolgálása érdekében, akik szeretnek túrázni illetve kerékpározni.

Minden évben nagy sikert és még több látogatót vonz a Copacabana, melyet 2013-ban július 5-től szerveznek. A többnapos fesztivál alkalmával megismerhetjük a dél-amerikai életérzés minden cseppjét. Az előadók, a felépített, pálmafás díszlet, a zene, a tánc, az ételek és italok mind a latin-amerikai szépséget adják vissza, csak nem Brazíliában, hanem Zalakaroson.

Zalakaros: Copacabana Zalakaros: Copacabana

Ha már Zalakarosra utazunk érdemes körbenézni a szálláshelyeken is, hiszen a kempingezéstől a magánszállásokon keresztül egészen a négycsillagos wellness hotelekig minden elérhető. Az egyik legkiemelkedőbb, és az ár-szolgáltatás viszonyát tekintve a legjobb szálláslehetőséget az Art Hotel Zalakaros-ban találhatjuk meg. A nevéből is kitűnik, hogy a hotel a művészvilág számos jellemzőjét tudhatja magáénak, a művészet pártolását is fontosnak érzi. A merész színek, a művészeti alkotások – festmények, szobrok, kerámiák, grafikák – a trópusi növények merész párosításával, a kornak megfelelő modern technikával válik teljes egésszé a hotel kényelmet szolgáló berendezése.

A hotel 2013-ben Magyarország 3. legjobb ár-érték arányú szállodája lett a már itt járt vendégek véleménye alapján, összesen 26.000 szavazatot értékelt ki az Utazok.hu portál.

A hotel a gyógyfürdőtől alig 200 méterre található, így a fürdő, a strand, az élményfürdő, a gyerekeknek szánt vízi élménypark elérhető közelségben van.

art-hotel-gyerekbarat

A szálloda szobáinak berendezése ízlésességről és a kényelem maximális kiszolgálásáról szól. A szobák felszereltségének tekintetében minden igényre felkészülve várják a vendégeket. A szobákhoz tartozik a fürdőszoba, hajszárító, televíziókészülék, telefon, az elmaradhatatlan minibár. Értékeink védelmében bérelhető a szobaszéf, és igényeink alapján bérelhető a klimatizálás is. A hotel központi helyiségében, a hallban található meg az internetsarok, de a vezeték nélkül internet a hotel területéről bárhonnan elérhető.

Az étteremben a vendég még a reformkonyha ízeit is megkóstolhatja, de a svédasztalos étkezési lehetőség mindenki számára elérhető. Amennyiben nem szereti a nyilvános fürdőre jellemző tömeget, sokaságot, érdemes kipróbálni a hotel által nyújtott wellness szolgáltatásokat is. A hotel különféle „csomagok”-ban kínálja a masszázs és fürdőmedencés szolgáltatásait, szaunázással, gőzkabinnal, élményzuhannyal egybekötve.

A teljes körű kiszolgálás és a pihenés érdekében a mozgást szerető vendégek számára is lehetőség van a fitneszteremben edzéseken részt venni, továbbá teniszpálya, asztalitenisz, billiárd áll a vendégek rendelkezésére. Kerékpár és moped bérlésére is van lehetőség.

A gyerekek sem maradhatnak ki a szórakozásból: a hotelben játszószoba, az udvaron gyerekbarát játszótér, trambulin, drótkötélcsúszda adja a kikapcsolódási lehetőséget számukra.

Az állatbarát vendégekre is gondolt az Art Hotel, hiszen előzetes bejelentés alapján fogadják a házi kedvenceket is. Az autóval érkező vendégek számára ingyenes parkolási lehetőséget biztosítanak saját parkolójukban, így még az autójára sem kell figyelni a vendégnek pihenése közben.

Zalakaros egész évben várja a látogatókat, de nem csak a gyógyfürdőbe érkező vendégeket, hanem a természetes környezetben aktív illetve passzív pihenésre vágyókat is.

Hozzászólások

Látogatás a lélegzetelállító Ausztráliai MacKenzie vízesésnél

Látogatás a lélegzetelállító Ausztráliai MacKenzie vízesésnél

Ősi sziklák, titkos járatok, meseszép vízesések - Látogassunk el a Grampians Nemzeti Parkba! Ausztrália legkeresettebb államában, Victoriában kereshetjük fel a Grampians Nemzeti Parkot. A meseszép ...

Feledhetetlen tengerparti lovaglás Dél-Afrikában - Indulhatunk?

Feledhetetlen tengerparti lovaglás Dél-Afrikában - Indulhatunk?

Szemet gyönyörködtető naplemente, homokos tengerpart, vad hullámok és ritmikus ütemre dobogó paták - Ilyen és hasonló élményekkel kecsegtet minket egy Dél-Afrikában található tengerpart.  Noordhoek...

A világ legszebb szörf paradicsoma - lovagold meg Bali hullámait

A világ legszebb szörf paradicsoma - lovagold meg Bali hullámait

Nyüzsgő part, nagy hullámok, egzotikus környezet - szörf paradicsom Canggu-ban Indonézia egyik legkeresettebb szigetét, Balit, még a 14. század környékén alapították. Mivel a világ több különböző p...

Irány Olaszország - Ismerd meg a történelmi emlékekben gazdag Otranto-t

Irány Olaszország - Ismerd meg a történelmi emlékekben gazdag Otranto-t

Kastélyok, kikötőt, romos épület maradványok - Üdvözlünk Otrantoban!  Az Olaszországban, azon belül is Puglia tartományában lévő Otranto ma már az UNESCO Világörökségének fontos részét képezi. Kezd...

Belépés az édenbe - tekints be az értintetlen Hawaii-ba

Belépés az édenbe - tekints be az értintetlen Hawaii-ba

Trópusi erdők, vulkánok, fülledt levegő - engedd, hogy magával ragadjon az édeni országút  A trópusi szigeteket mindig is egy fajta csábító titokzatossággal, rengeteg kalanddal és felfedezni való é...

Kalandozás Ausztriában - ismerd meg az ezerarcú Innsbruckot

Kalandozás Ausztriában - ismerd meg az ezerarcú Innsbruckot

Sétálnál egy  páratlan szépségű hegyvidéki városban? Akkor tarts velünk!  Ausztria, Tirol tartományának helye feltehetően a 11-12. század körül épült. A viharos évek Innsbruckot sem hagyták érintet...

Fedezd fel Ausztrália mediterrán arcát - utazás Sorrentoba

Fedezd fel Ausztrália mediterrán arcát - utazás Sorrentoba

Hangulatos öböl, több 100 éves építmények, korhű megjelenés és mediterrán hangulat. Ez vár a Sorrentoba látogatókra.  Mikor Ausztráliára gondolunk, a legelső dolgok, melyek az eszünkbe jutnak azok ...

Száguldás a magaslatokba - túrázás a californiai Tioga hágón

Száguldás a magaslatokba - túrázás a californiai Tioga hágón

Meredek oldalak, szakadékok, völgyek, te kocsikáznál egy ilyen útvonalon?  A Sierra Nevada hegységben elterülő Tioga hágó az egyik legkedveltebb állomása azon turistáknak, akik a Yosemite Nemzeti P...

Naxosz-sziget - Utazás az Égei-tenger szívébe

Naxosz-sziget - Utazás az Égei-tenger szívébe

Ismerd meg Santorini és Mykonos után, a mesés Naxosz szigetét! Az Égei-tenger közepén elhelyezkedő Déloszt ölelik körbe a Kükládok. A szigetcsoport ékessége a Naxosz-sziget, mely épp olyan szépségg...

7 fantasztikus kajakos úti cél az evezés szerelmeseinek

7 fantasztikus kajakos úti cél az evezés szerelmeseinek

Vadvízi evezés, vagy relaxáló evezés a homokos tengerpart mellett? - 7 úti cél, amit kajakosként érdemes felvenned a bakancslistára!  Bár a kajakozás nem a legveszélytelenebb hobbik közé tartozik, ...

http://ujhazak.com