Tarolnak a Monster High babák

A Monster High, - magyarul Szörnysuli - a legújabb babaőrület, ami amerikai rajzfilm, és nagysikerű könyvsorozatból áll, és természetesen a babákból, és azok tartozékaiból. A sztori egy nem mindennapi iskolában játszódik, ahol Drakula, Frankenstein, és társai szörnycsemetéi tanulnak, szörnyűséges, és rémséges tanórákon. Életük olyan mint egy átlagos tini lányé, vagy mégsem? A divat, fiúk, smink, modellkedés tölti ki a mindennapjaikat, a suliban való tanulás mellett persze. Először csak a weben voltak láthatóak, majd miután elterjedt, már DVD, mozi, és TV sorozatként is láthatjuk, már magyar csatornákon is. A kitalálója a Mattel cég, aki a Barbie babákat is gyártja.
A Monster High szereplői:
- Operetta: Az Operaház fantomjának a lánya. 16 éves. Ős rockabilly frizurát videl, akár elmehetne szereplőnek a Pomádé című filmbe is. Szexi tetkója van. Kedvenc étele, még kimondani is rossz, mogyorókrémes-banános szendvics. Fúj. Színe a vörös. Hobbija az éneklés. Barátai Holt és Deuce.Tantárgya a töei, de inkább ami a zenéről szól..
- Frankie Stein: Ő Frankenstein lánya, korára nézve még csak 15 napos. A bőre mentás zöldes. Nyakában van két csavar, ezzel tud pillanatok alatt helyet változtatni. Barátnői Clawdeen Wolf, Draculaura és Abbey. Kedvenc színe a fekete-fehér csíkos, modellalkata van, egyetlen rossz tulajdonsága, hogy néha a varratai mentén reped, vagyis egyszerűen elhagyja időnkként valamelyik testrészét. Kedvtelésből tart egy kutyát, akit apjától kapott, úgy hívják Watzi.
- Draculaura: Természetesen Drakula lánya, 1599 éves, a barátai Ula D-nek szólítják. A bőre világos rózsaszín . Öltözködési stílusa a fekete nadrág, pirossal feldobva, fodros napernyővel. Nem látja magát a tükörben, ezért igen csak meggyűlik a baja, ha ki akarja sminkelni magát. Van egy házi kedvence is, Count Fabulous, egy denevér ami 1006 éves. A legjobb barátnői Frankie Stein és Clawdeen Wolf.
- Lagoona Blue, a tengeri szörny lánya, 15 éves. Leginkább sportosan szeret öltözködni, de bulikra a fekete ruhájába bújik. Sajnos nem tud túl sok időt vízen kívül tölteni, mert kiszárad a bőre. Kedvenc étele a Sushi. Ő nagyon ragaszkodik a tengeri élethez és a kétéltű állatokhoz. Háziállata egy Nemtuna nevű piranha, akit egy akvárium kistáskában mindenhová magával cipel. Legszívesebben az óceánről tanul. Amitől feldüdik az az, ha szemetelnek a tengerbe.
- Clawdeen Wolf, a farkasember lánya, még csak 15 éves. Kedvenc étele "hőkezelt" hús Nagyon hűséges, magabiztos, divatdiktátor. Egyetlen problémája, hogy gyönyörű hajához hasonló szőr növekszik csinos lábain is. Ez egy igazi plázacicának kész katasztrófa. Háziállata egy édes cicus. Nagyon bevadul teliholdkor, de ez nem is csoda, hisz mégiscsak farkasember vér csörgedezik benne. A legjobb barátnői Frankie Stein és Draculaura.
- Holt Hyde: Szülei Mr. és Mrs.Hyde, 16 éves. A kedvenc étele makaróni és sajt. Testéből szikrák és lángnyelvek törnek fel, fején az elhagyhatatlan fejhallgatóval. Hátán egy Jing és Jang tetoválás van. Imádja a jó zenét, és a forró csirke szárnyat. Kedvence egy kaméleon ami változtatja a színét zöldről narancssárgára. Holt alteregója Jackson Jekyll .
- Abbey Bominable: A jetik családjából, 16 éves. A haja fehér csíkos, kék, lila és rózsaszín. Természetesen szereti a szőrméket, és mindig nála van a hókristálya, ami az ideális testhőmérsékletét biztosítja. Szereti a jaksajtot, a palacsintát, a hódeszkázást, és utál randizni. Ölebe Shiver a gyapjas mamut. Barátnői: Frankie és Lagoona.
- Cleo de Nile: a múmia lánya. Életkora 5842 év, fél a sötétben, szereti az arany ruhákat, és kiegészítőket. Néha feltekeri a legszebb pólyáját magára. Házi kedvence az egyiptomi kobra. A bőre napbarnított és egyiptomi típus. A kisállata egy Hissette nevű kígyó nevű, amit az apja adott neki.Kedvenc étel szőlő , különösen, amikor valaki a szájába adja..
- Ghoulia Yelps, a zombik lánya, életkora 16 rémév. Ő szuper okos. Házi kedvence egy bagoly, megjelenéséhez hozzátartozik, a szarukeretes szemüvege, ami intellektuális külsőt kölcsönöz neki. Mozgása lassú, nehezen vált arckifejezést, és nem szereti a spontán döntéseket. Kedvenc időtöltése az olvasás. Csak zombiul beszél, ezért néha nehezen érteti meg magát. Kedvenc fajta étele a Fast Food, vagyis a gyorséttermi kaja.
- Deuce Gordon: anyja Medusa, 16 éves, vagány szörny srác. Elmaradhatatlan a napszemüvege, ami nélkül bárki kősziklává válik a pillantásától. Szereti a neon zöld cuccokat, és a főzőcskézést. Háziállata egy kétfarkú patkány. Haja kígyókból áll, szereti taraj stílusban hordani. Van egy két farkú patkánya, neve Perseus.
- Spectra Vondergeist: 16 éves, szülei kísértetek. Ruházatára a könnyed légies anyagok jellemzőek, kicsit pletykás, de alapvetően pozitív beállítottságú, ezért mindenki szereti. Saját bevallása szerint ő a suli legjobban informált szörnye, aki mindig igazat mond. Kedvence egy szellem menyét. Néhány epizódban csak a kezét látni, "Spooks Ghost" néven nem volt ismert. A kedvtelésből tartott állata egy Rhuen nevű görény szellem.
- Venus McFlytrap: 15 éves, és a húsevő növényszörnyek családjából származik. Kedvenc étele a friss víz és a napfény. Ruházata feltűnő, színes, és ragyogó, így hívja fel magára a figyelmet. Harcos környezetvédő aktivista. Házi kedvence mi más lehetne, mint egy harapós virág.
- Nefera De Nile a múmia lánya, életkora maradjon titok. Na jó eláruljuk, 3 évvel idősebb, mint Cleo, 5421 éves. Hiú természetű, szereti a csinos ruhákat, melyek kihangsúlyozzák alakját, és szépségét. Kedvence egy szkarabeusz bogár. A szeme lila és cserzett a bőre.

Kapcsolódó oldal: Monster High játékok 

Hozzászólások

Látogatás a lélegzetelállító Ausztráliai MacKenzie vízesésnél

Látogatás a lélegzetelállító Ausztráliai MacKenzie vízesésnél

Ősi sziklák, titkos járatok, meseszép vízesések - Látogassunk el a Grampians Nemzeti Parkba! Ausztrália legkeresettebb államában, Victoriában kereshetjük fel a Grampians Nemzeti Parkot. A meseszép ...

Feledhetetlen tengerparti lovaglás Dél-Afrikában - Indulhatunk?

Feledhetetlen tengerparti lovaglás Dél-Afrikában - Indulhatunk?

Szemet gyönyörködtető naplemente, homokos tengerpart, vad hullámok és ritmikus ütemre dobogó paták - Ilyen és hasonló élményekkel kecsegtet minket egy Dél-Afrikában található tengerpart.  Noordhoek...

A világ legszebb szörf paradicsoma - lovagold meg Bali hullámait

A világ legszebb szörf paradicsoma - lovagold meg Bali hullámait

Nyüzsgő part, nagy hullámok, egzotikus környezet - szörf paradicsom Canggu-ban Indonézia egyik legkeresettebb szigetét, Balit, még a 14. század környékén alapították. Mivel a világ több különböző p...

Irány Olaszország - Ismerd meg a történelmi emlékekben gazdag Otranto-t

Irány Olaszország - Ismerd meg a történelmi emlékekben gazdag Otranto-t

Kastélyok, kikötőt, romos épület maradványok - Üdvözlünk Otrantoban!  Az Olaszországban, azon belül is Puglia tartományában lévő Otranto ma már az UNESCO Világörökségének fontos részét képezi. Kezd...

Belépés az édenbe - tekints be az értintetlen Hawaii-ba

Belépés az édenbe - tekints be az értintetlen Hawaii-ba

Trópusi erdők, vulkánok, fülledt levegő - engedd, hogy magával ragadjon az édeni országút  A trópusi szigeteket mindig is egy fajta csábító titokzatossággal, rengeteg kalanddal és felfedezni való é...

Kalandozás Ausztriában - ismerd meg az ezerarcú Innsbruckot

Kalandozás Ausztriában - ismerd meg az ezerarcú Innsbruckot

Sétálnál egy  páratlan szépségű hegyvidéki városban? Akkor tarts velünk!  Ausztria, Tirol tartományának helye feltehetően a 11-12. század körül épült. A viharos évek Innsbruckot sem hagyták érintet...

Fedezd fel Ausztrália mediterrán arcát - utazás Sorrentoba

Fedezd fel Ausztrália mediterrán arcát - utazás Sorrentoba

Hangulatos öböl, több 100 éves építmények, korhű megjelenés és mediterrán hangulat. Ez vár a Sorrentoba látogatókra.  Mikor Ausztráliára gondolunk, a legelső dolgok, melyek az eszünkbe jutnak azok ...

Száguldás a magaslatokba - túrázás a californiai Tioga hágón

Száguldás a magaslatokba - túrázás a californiai Tioga hágón

Meredek oldalak, szakadékok, völgyek, te kocsikáznál egy ilyen útvonalon?  A Sierra Nevada hegységben elterülő Tioga hágó az egyik legkedveltebb állomása azon turistáknak, akik a Yosemite Nemzeti P...

Naxosz-sziget - Utazás az Égei-tenger szívébe

Naxosz-sziget - Utazás az Égei-tenger szívébe

Ismerd meg Santorini és Mykonos után, a mesés Naxosz szigetét! Az Égei-tenger közepén elhelyezkedő Déloszt ölelik körbe a Kükládok. A szigetcsoport ékessége a Naxosz-sziget, mely épp olyan szépségg...

7 fantasztikus kajakos úti cél az evezés szerelmeseinek

7 fantasztikus kajakos úti cél az evezés szerelmeseinek

Vadvízi evezés, vagy relaxáló evezés a homokos tengerpart mellett? - 7 úti cél, amit kajakosként érdemes felvenned a bakancslistára!  Bár a kajakozás nem a legveszélytelenebb hobbik közé tartozik, ...

http://ujhazak.com