Csökken a közszférában dolgozók bére Szerbiában

Péntek lesz az első munkanap Szerbiában az idén, a közszférában dolgozók bére azonban nem az ünnep- és munkaszüneti napok magasabb száma, hanem a kormány megszorító intézkedései miatt csökken januártól.

cimerA szerb kormány októberben fogadott el gazdasági megszorító intézkedéseket. A költségvetési megtakarításokat, pénzügyi stabilitást és gazdasági növekedést előirányzó „nadrágszíj-összehúzás” egyik első lépéseként a legmagasabb közalkalmazotti fizetéseket csökkentik: a 60 ezer dinár (180 ezer forint) feletti keresetrészt 20 százalékkal, a 100 ezer dinár (300 ezer forint) felettieket pedig 25 százalékkal.

A közszférában dolgozók bérei a szerb kormány szerint az ország GDP-jének több mint három százalékát, vagyis mintegy 900 millió eurót tesznek ki, emellett a járandóságok összege is sokkal magasabb, mint a más kelet-közép-európai országokban dolgozóké.

A kabinet szerint tarthatatlan az, hogy a 7,3 milliós Szerbiában mintegy 700 ezer személy dolgozik a közszférában. Ők ráadásul 30-35 százalékkal többet keresnek, mint a magánszférában dolgozók. Az országban a munkanélküliek száma a hivatalos adatok szerint meghaladja a 700 ezret (ennyien keresnek munkát a foglalkoztatási szolgálaton keresztül), nem hivatalosan viszont több mint egymillió állástalanról beszél a közvélemény.

A 2014-es év terveit ismertetve Sasa Radulovic gazdasági miniszter korábban azt mondta, „nehéz, reformokkal teli” év vár a Szerbiában élőkre. Ezek a reformok jelentik az előfeltételét annak, hogy 2015-ben „gazdasági növekedésről, a foglalkoztatottak számának növeléséről és az életszínvonal emelkedéséről” beszélhessünk – magyarázta a miniszter.

MTI

Hozzászólások

Kezdődik! – ismeretlenek lőttek migránsokra Horgoson

Kezdődik! – ismeretlenek lőttek migránsokra Horgoson

Az eset csak a hét közepén történt, de nyilvánosságra, csak most hozták! – tudósítás

A magyar-szerb történész vegyes bizottság munkájáról egyeztetett a szerb elnök és a VMSZ elnöke

A magyar-szerb történész vegyes bizottság munkájáról egyeztetett a szerb elnök és a VMSZ elnöke

A magyar-szerb történész vegyes bizottság feltáró munkájának eredményeiről egyeztetett Tomislav Nikolic szerb köztársasági elnök, valamint Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke ke...

Újabb 50 rendőrt küld a szerb-bolgár határra a Frontex

Újabb 50 rendőrt küld a szerb-bolgár határra a Frontex

További ötven rendőrt küld a szerb-bolgár határra az Európai Unió határvédelmi ügynöksége (Frontex), hogy segítse az illegális határátlépésék megelőzését - közölte Nebojsa Stefanovic szerb belügyminis...

A boszniai és horvát frontról származik a szerb miniszterelnök családjának háza közelében talált fegyverek egy része

A boszniai és horvát frontról származik a szerb miniszterelnök családjának háza közelében talált fegyverek egy része

A szombaton a szerb kormányfő szüleinek háza közelében talált fegyverek egy része a horvátországi és a boszniai frontról az 1991-1995-ös délszláv háború idejéből származik - jelentette ki Nebojsa Stef...

Bizalmas információk kiadásával gyanúsítanak egy szerb rendőrségi vezetőt

Bizalmas információk kiadásával gyanúsítanak egy szerb rendőrségi vezetőt

Elfogták a szerb rendőrség egy magas rangú tisztségviselőjét, aki a gyanú szerint külföldi hírszerző ügynökségeknek adott ki bizalmas információkat - számolt be róla a szerb sajtó kedden. A szerb b...

Szerb külügyminiszter: elfogadhatatlan az orosz szankciók bevezetésére vonatkozó uniós nyomás

Szerb külügyminiszter: elfogadhatatlan az orosz szankciók bevezetésére vonatkozó uniós nyomás

"Teljes mértékben elfogadhatatlannak" nevezte Ivica Dacic szerb külügyminiszter azt, hogy az Európai Unió nyomást gyakorol Szerbiára, hogy a nyugat-balkáni ország hangolja össze külpolitikáját Brüssze...

Közvélemény-kutatás: a Szerbiában élők több mint fele támogatja a halálbüntetést

Közvélemény-kutatás: a Szerbiában élők több mint fele támogatja a halálbüntetést

A Szerbiában élők 58 százaléka támogatja, míg 24 százaléka ellenzi a halálbüntetést - derült ki a szerbiai Ipsos Strategic Marketing közvélemény-kutató felméréséből, amelyet a Danas című belgrádi napi...

Gyalog indult el Belgrádból a magyar határ felé néhány száz migráns

Gyalog indult el Belgrádból a magyar határ felé néhány száz migráns

Gyalog indult el néhány száz migráns Belgrádból a magyar határ felé kedden. A belgrádi autóbuszpályaudvaron várakozó migránsok a helyszíni beszámolók szerint önként keltek útra, azt mondták, nem vá...

Pásztor István: a vajdasági szavazópolgárok 60 százaléka voksolt

Pásztor István: a vajdasági szavazópolgárok 60 százaléka voksolt

A rendelkezésre álló információk szerint a szavazati joggal rendelkező vajdaságiak mintegy 60 százaléka vett részt a kvótareferendumon, és Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöké...

M1: Szerbiában pozitív fejleményeket várnak a migránsok

M1: Szerbiában pozitív fejleményeket várnak a migránsok

A Belgrádban tartózkodó migránsok számukra pozitív fejleményeket remélnek a magyarországi kvótareferendum után - közölte az M1 aktuális csatorna tudósítója a helyszínről a vasárnapi Híradóban. Muci...

http://ujhazak.com