Előre hozott parlamenti választásokat kezdeményez a legnagyobb szerb kormánypárt
Támogatta vasárnap a legnagyobb szerb kormánypárt, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöksége Aleksandar Vucic kormányfőhelyettesnek, a párt elnökének azon kezdeményezését, hogy írjanak ki rendkívüli parlamenti választásokat Szerbiában.
Aleksandar Vucic az elnökségi ülést követően újságíróknak elmondta: a választásokat azért kezdeményezi a párt, mert szerintük "Szerbia gyorsabban, többet és jobbra képes, a változások pedig már nem várhatnak tovább". Hozzátette: választások nélkül nem akarta elfogadni Ivica Dacic javaslatát, amely szerint a jelenlegi kormányfő átadná neki a miniszterelnöki széket.
Az előre hozott választások várható időpontja március 16-a lehet, amikor Belgrádban helyhatósági választásokat tartanak.
MTI

Hozzászólások