Feltörték a szerb hírügynökség internetes oldalát (2. rész)
Az oldalon az is olvasható volt, hogy a Tanjug honlapját a rootx_kosovo nevű csapat hekkelte meg, és még egy linket is közzétettek, amely a csoport néhány órával korábban létrehozott Twitter-profiljára vezetett.
Ezen az oldalon kizárólag egy bejegyzés volt, amely a szerb hírügynökség feltörésére vonatkozott. A fekete háttéren még egy felirat szerepelt: "jesuisRAMBO", azaz "Én vagyok Rambo".
Szerbia és Koszovó kapcsolata az utóbbi hetekbe a szokásosnál is feszültebbé vált. Szerbia január közepén előzetes egyeztetés nélkül vonatot indított Belgrádból a szerbek lakta Észak-Koszovóba, és a szerelvényt a szerb zászló színei, valamint a "Koszovó Szerbia" (része) felirat díszítette. Pristina azt is sérelmezi, hogy a hónap elején szerb elfogatóparancs alapján fogták el a francia hatóságok Ramush Haradinaj volt koszovói kormányfőt, Belgrád pedig a politikus kiadatását kérte Párizstól.
Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, amit Belgrád azóta sem hajlandó elismerni. 2013-ban uniós közvetítéssel a kapcsolat normalizálását célzó párbeszéd kezdődött a két fél között, ám a tárgyalásokon elhangzottakat csak kis mértékben ültették át a gyakorlatba.
Federica Mogherini az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a feszültségek csökkentésének érdekében január 24-én találkozott a két ország állam- és kormányfőivel, ám úgy értékelte, hogy további találkozókra van szükség, így február elsején ismét tárgyalóasztalhoz ülnek. A kapcsolat rendezése mindkét fél érdekeit szolgálja, ugyanis Brüsszel ehhez kötötte Szerbia és Koszovó európai integrációjának folytatását, illetve lezárását.
MTI

Hozzászólások