Szerző: Eni
itt:
Belföldi hírek
Az Együtt-PM határozati javaslatot nyújt be az alanyi jogon járó internetért, egyben kezdeményezi az internetadó-javaslat visszavonását – közölte Szabó Tímea, az Együtt-PM társelnöke szombati, budapes...
Szerző: Eni
itt:
Színes hírek
Érző emberek közösen összefognak és megmentik a bajba jutott állatokat! Erről szól ez a felvétel!
Ilyen az amikor önkéntesek segítenek ezeknek az állatoknak.
Ezekre a pillanatokra nem találunk s...
Az MTK egygólos győzelmet aratott a Puskás Akadémia vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójának szombati első mérkőzésén.
A fővárosi csapat sorozatban a hetedik bajnoki találkozóját ...
Mongóliában, Hohhot-ban született meg a hónap elején az a kis bárány, akinek 2 feje van.
Egy kínai farmer a tulajdonosa a kis jövevénynek, aki elmondta, hogy ugyanúgy eteti anyja az állatot, mint a...
Szerző: Eni
itt:
Színes hírek
Épp egy élő riportot készítettek egy kikötőben egy férfivel, amikor a háttérben érdekes események történetek.
Egy ember saját magáról akart képet készíteni, azonban elszámolta a lépéseket és belese...
Szerző: Eni
itt:
Gasztronómia
Fekete zapotának, vagy csokoládé datolyaszilvának, hívják azt a gyümölcsöt, amelynek az íze leginkább egy csokipudinghoz hasonlít.
A nálunk kevésbé ismert finomság 4x annyi C- vitamint tartalmaz, min...
Szerző: Eni
itt:
Nincs kategorizálva, Színes hírek
7,92 méter hosszú csápjai vannak annak a tintahal, amelynek kinézete leginkább a neves sci- fi filmbe illene a legjobban.
Ez az óriás Mangapinna tintahal főként a mélyebb vizekben él, így kifejezette...
Szerző: Eni
itt:
Kanári-Szigetek
Vasárnap hajnalban óriási vihar érte el a Kanári- szigeteket.
Hajnali 5 órakor villámlás, mennydörgés, majd később óriási esőzés alakult ki a szigetcsoport nyugati szigetein.
Tenerifén számos vi...
Szerző: Eni
itt:
Állatvilág
A Discovery Channel készített egy műsort arról, hogy hogyan alszanak az ámbráscetek.
A bálnák nem bírnak huzamosabb ideig aludni, így ezért is olyan nehéz ezt megörökíteni. Mindössze 12 percig tart...
Szerző: Eni
itt:
Színes hírek
Egy állatkereskedésben éli mindennapjait az a kis fehér hörcsög, aki hírnevet szerzett magának egy mókuskeréknek köszönhetően.
Egyértelmű, hogy odavan a játékért csak teljesen más megközelítésben.
...
Szerző: Eni
itt:
Színes hírek
Nagyon aranyos pillanatot sikerült megörökítenie egy szülőnek gyermekéről és a kis házikedvencről.
A kis kutyuli pár hónapos gazdijához sétál és finom mozdulatokkal befészkeli magát mellé. Látható,...
Szerző: Eni
itt:
összeesküvés elmélet
Egy nagyon furcsa lebegő tárgyra lett figyelmes egy amatőr UFO vadász, amint a Nemzetközi Űrállomást figyelte.
Reid Wiseman asztronauta a NASA részéről és Alexander Gerts, az Európai Űrügynökség szak...
