Fennállása 40. évfordulóját ünnepli a Korál együttes május 5-én a Papp László Budapest Sportarénában. A Balázs Fecó énekes, billentyűs, zeneszerző által vezetett csapat két éve állt utoljára színpadon.
A NAV gyanúja szerint 140 millió forint adót csalt el egy nyolc tatabányaiból álló, használt autókkal üzletelő bűnszervezet. Ügyüket vádemelési javaslattal adták át a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészségnek - közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága hétfőn az MTI-vel.
Jelentősen nőtt a londoni értéktőzsdét üzemeltető London Stock Exchange Group Plc (LSE) tavalyi nyeresége és bevétele.
Januárban a változatlan áron számolt kiskereskedelmi forgalom 7,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt - jelentette hétfőn első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Csaknem két éve, 2016 februárja óta nem n
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,74 pontos csökkenéssel, 36 938,44 ponton nyitott hétfőn.
Ismét indítványozta az ügyészség a pénteken este őrizetbe vett Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.
Esésre számítanak a negatív nemzetközi hangulat miatt a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI-neki nyilatkozó piaci szakértők.
Mínuszban indíthatják a kereskedést a vezető nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn, miután a befektetők aggódva követik az Egyesült Államok és az Európai Unió között egyre durvuló szópárbajt a kereskedelmi vámok kapcsán.
Elsöprő győzelmet aratott a vasárnapi belgrádi önkormányzati választáson az Aleksandar Vucic köztársasági elnök vezette Szerb Haladó Párt (SNS), amely az előzetes eredmények alapján a voksok mintegy 45,6 százalékát szerezte meg.
A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint akár 50-100 évre is "elronthatja" az ország sorsát, ha nem sikerül megállítani a migrációt.
A hétfői és keddi élő sportközvetítések a hazai televíziókban:
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek, 18+
Az amerikai párnak már volt három kisfia és mindenáron szerettek volna egy negyedik babát, de erre nem számítottak.