Roger Federer szabadkártyával elindul a jövő heti, 1,8 millió euró (578 millió forint) összdíjazású kemény pályás rotterdami férfi tenisztornán, amelyen elveheti a világelsőséget Rafael Nadaltól
Megöltek egy embert Dövényben vasárnap, a gyanúsítottakat elfogták. Három embert emberöléssel, negyedik társukat, akit szerdán fogtak el, bűnpártolással gyanúsítják - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrség honlapján.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 39 699,49 ponton nyitott csütörtökön.
Oldalazásra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek, Kultúra
A Maszkot ölt apraja-nagyja című farsangi készülődéssel megkezdődik csütörtökön a mohácsi busójárás, amelynek keretében hat napon át rekordszámú, 1350 jelmezes űzi a telet a Duna-parti városban.
Csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön, miután a Wall Street és az ázsiai piacok veszítettek lendületükből az amerikai állampapírok hozamának emelkedésével párhuzamosan.
Szerző: Vya
itt:
Németország, politika
Az új német kormány összetétele miatt változhat Berlin migrációval kapcsolatos álláspontja - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.
Szerző: Vya
itt:
Szerencsejáték
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 6. fogadási heti, első fordulós TOTÓ és Góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők:
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek, 18+
Orvosi csodaként emlegetik az amerikai nő nem mindennapi történetét.
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek, 18+
A videón látni, hogy a gyerek százzal vezet, az apja pedig az anyósülésről navigálja.
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek, Orosz hírek, 18+
A férfi ráadásul viccesnek találta, amit művelt, az internetezők már nem annyira és feljelentették.
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek, amerika, 18+
Az internetezők több tízezren osztották meg a tettéről készült képeket.