Semjén: a külhoni magyarság megmaradása attól függ, sikerül-e előrelépni az autonómia területén

A külhoni magyarság megmaradása attól függ, hogy az autonómia területén sikerül-e előrelépni vagy sem, a magyar érdekérvényesítés pedig egyenesen arányos a külhoni magyar pártok választási sikerével - mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes hétfőn Budapesten.
„Én is bevándorló vagyok”

„Én is bevándorló vagyok”

Soros György ezzel a kijelentéssel hívta fel a világ figyelmét, hogy már 30 éve támogatja a menekülteket.

Gyorsuló ütemben emelkedtek a termelői árak Németországban februárban

Ötéves csúcsra gyorsult a termelői árak éves összevetésű növekedésének üteme Németországban, jelezve az inflációs nyomás növekedését Európa legnagyobb gazdaságában.

Varga: a bérmegállapodás januárban már hatással volt a keresetek növekedésére

Nagyon komoly mértékben, 10 százalékkal nőttek a keresetek januárban az egy évvel korábbihoz képest, ami mutatja, hogy a tavaly megkötött bérnövekedési és adócsökkentési megállapodásnak már januárban jelentős hatása volt - mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten.

Olasz sajtó: Líbia 800 millió eurós segélycsomagot követel a migránshullám leállítására

Líbia nyolcszázmillió eurós segélycsomagot követel a partjairól induló migránsok hullámának leállítására az Európai Uniótól és Olaszországtól - írta a Corriere della Sera című olasz napilap hétfőn a Rómában zajló Európa-Afrika miniszteri találkozóhoz időzítve.

Gyermekpornográfia bűntette miatt ítélt el egy férfit a Nyíregyházi Járásbíróság

Nem jogerősen két év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Járásbíróság azt a férfit, aki fiatal fiúkról szerzett meg és tárolt pornográf képfelvételeket - közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.

Szakértő: uniós jogba ütközik európai állampolgárok megkülönböztetése

Az Európai Unió szabályaiba ütközik, ha Ausztria az ott élő uniós állampolgárokat megkülönböztetné az osztrák állampolgároktól - mondta Lórodi László munkajogász hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Nagyszabású orosz hadgyakorlat a Krímben

A légideszantos erők, a légierő, a légvédelem és a Fekete-tengeri Flotta részvételével nagyszabású orosz hadgyakorlat kezdődött a Krímben - közölte Andrej Szergyukov vezérezredes hétfőn újságírókkal a félszigeten található opuki gyakorlótéren.

Csökkenéssel nyitottak a főbb európai piacok

Csökkenéssel nyitottak a vezető európai értéktőzsdék hétfőn.

EBRD: munkacsoport alakul a magyar kormánnyal a bírósági végrehajtási törvény banki hatásainak vizsgálatára

Munkacsoport létrehozásáról állapodott meg az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a magyar hatóságokkal annak vizsgálatára, hogy a nemrégiben módosított bírósági végrehajtási törvény milyen hatásokat gyakorolhat a magyar bankszektorra.

BUX: 32 728,08 pont, -0,15 százalék a nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 49,92 pontos csökkenéssel, 32 728,08 ponton nyitott hétfőn.

Szakértő: a britek több területen továbbra is számítanak a külföldi munkaerőre

A Századvég Alapítvány kutatója szerint Nagy-Britannia több területen, például az egészségügyben és a szállodaiparban továbbra is számít a külföldről érkező munkaerőre.