A KDNP azt kezdeményezi, hogy az ingatlanok becsértékének, azaz kikiáltási árának száz százaléka alatt ne lehessen a jövőben árverést tartani.
Vegyesen nyitottak a vezető európai értéktőzsdék csütörtökön.
Nőtt azoknak az államoknak a száma, amelyek megváltoztatták korábbi álláspontjukat a tömeges bevándorlás kérdésében, ezzel együtt még mindig ellenzékben vagyunk a fő vonulattal szemben.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,23 pontos csökkenéssel, 33 342,82 ponton nyitott csütörtökön.
Emelkedést, esetleg oldalazást várnak csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszter szerda éjjel nagyon határozottan cáfolta a The Washington Post című lap arról szóló információit, hogy a kampány idején találkozott a Washingtonban akkreditált orosz nagykövettel, és leszögezte, hogy nem vitatott meg kampánytémákat a diplomatával.
Vegyes nyitás várható a főbb nyugat-európai tőzsdéken csütörtökön: a befektetők az előző napi rali után lélegzetvételnyi szünetet tartanak és a vállalati gyorsjelentésekre, valamint a politikai bizonytalanságokra figyelnek.
Nyíregyháza, 2017. március 2.
Szerző: Vya
itt:
Külföld, Külföldi politika, amerika
Lindsey Graham befolyásos dél-karolinai republikánus szenátor szerint ha voltak is kapcsolatok a Trump-kampány és orosz tisztségviselők között, azok legitimek lehettek.
A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban:
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek, 18+
A liberális irányvonalú közszolgálati BBC legújabb döntése kiverte a biztosítékot a briteknél.
Szerző: Vya
itt:
Egészségügy
Március elsejétől teljesen feloldották a látogatási tilalmat a szombathelyi Markusovszky Kórház minden telephelyén - közölték az egészségügyi intézmény honlapján szerdán.
