Mérsékelt növekedéssel indítottak a vezető európai értéktőzsdék szerdán.
Kou Csung-ven irányítja a jövőben a Kínai Olimpiai Bizottságot.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 6,02 pontos emelkedéssel, 32 175,15 ponton nyitott szerdán.
Ez az év a 2018-as választásokra való felkészülésről szól majd, a kormánypártok valószínűleg az eddigi kormányzati eredményeket fogják előtérbe helyezni a kampány során, ugyanakkor az ellenzéki pártok jelenleg felkészületlennek tűnnek a Nézőpont Intézet politológusa szerint.
Optimista részvénypiaci hangulatban, emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Már egy héttel a nevezési határidő lejárta előtt beteltek a helyek a vasárnap sorra kerülő Dulevo országos kopogós bajnokságra. Egyéniben 130 pingpongos jelentkezését fogadták el, többen várólistára kerültek.
Mérsékelt emelkedéssel nyithatnak a fontosabb nyugat-európai tőzsdeindexek szerdán, miután előző nap vegyesen zártak a börzék.
Dohányboltot rabolt volna ki egy helyi férfi Mosonmagyaróváron kedd kora este, de a rendőrök a helyszínen őrizetbe vették. Később beismerte tettét - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.
A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban:
Szerző: Vya
itt:
Külföld, EU hírek, 18+, összeesküvés elmélet
Jean Claude Juncker évtizedekig akadályozta az adóelkerülés elleni harcot hugyos kormányfői korában.
Szerző: Vya
itt:
Külföld, Színes hírek
Észak- Afrika és Közel-Kelet legnagyobb luxus kikötőjét Dubaiban építik fel!
Szerző: Vya
itt:
Színes hírek
Két mexikói és egy török lány életükben először kóstoltak magyar ételeket.
