Hatodik alkalommal rendezik meg az Egy nap az utánpótlásért konferenciát

Az utanpotlas.hu szerkesztősége az elmúlt öt évhez hasonlóan idén is konferenciát rendez a fiatalok sportjáról és az utánpótlás-nevelésről neves vendégek részvételével.

Vásáry Tamás: a legnagyobb tehetség volt Kocsis Zoltán

Kocsis Zoltán a legnagyobb tehetség, zseni volt, páratlan energiával és kapacitással bírt nemcsak minőségben, hanem mennyiségben is - mondta el a világhírű zongoraművészre emlékezve Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész és karmester az MTI-nek.

A PSD elnöke elvárná, hogy a romániai magyarok is győzelemnek tartsák Erdély elcsatolását

Liviu Dragnea, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke elvárná, hogy a román nemzethez hasonlóan a romániai magyarok is "győzelemnek" tekintsék Erdély és a Román Királyság egyesülését.
Merkel tárt karokkal várja a terroristákat! – meg is indítják felé

Merkel tárt karokkal várja a terroristákat! – meg is indítják felé

Németország és Törökország között nem csillapodtak a kedélyek.

Megsokszorozódott a kormány által támadott emberi jogi szervezet támogatása Izraelben

Megsokszorozták magánadományozók a Becelem nevű civil emberi jogi szervezet anyagi támogatását Izraelben, miután a kormány hevesen támadni kezdte a ciszjordániai palesztinokat támogató munkájáért, valamint nemzetközi szerepléséért - közölte a katonai rádió hétfőn.

Meglepte az első hó a párizsiakat

Meglepte az első hó hétfő reggel a párizsiakat, akik arra ébredtek, hogy vékony hótakaró borítja a francia fővárost.

Kocsis Zoltán halála

Rácz Zoltán (Amadinda): elment a csillagom

MNB: Októberben emelkedtek a nemzetközi tartalékok

Októberben 1,339 milliárd euróval emelkedtek a jegybank nemzetközi tartalékai és ismét megközelítették a 25 milliárd eurót. A tartalékok február óta először emelkedtek ebben az évben és május óta nem voltak ilyen magas szinten - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján hétfőn megjelent legfris

Fegyvert, drogot, cigarettát is találtak a pénzügyőrök Záhonynál

Amfetaminszármazékot, csempészcigarettát, valamint töltött fegyvert és lőszereket is találtak a napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a záhonyi határállomáson.

NGM: már 39 hónapja folyamatosan emelkedik a kiskereskedelmi forgalom

Már 39 hónapja folyamatosan emelkedik a kiskereskedelmi forgalom - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Megállapodást kötött a NAV és a Tej Terméktanács

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a magyarországi tejkereskedelem ellenőrzése, a tejágazat piaci viszonyainak megtisztítása, a tejtermelők helyzetének könnyítése és a tisztességes piaci verseny megteremtése érdekében.

Még négy vasárnap HÉV-pótlóbusz jár a Batthyány tér és Békásmegyer között

A következő négy vasárnapon is pótlóbusz közlekedik a szentendrei (H5-ös) HÉV helyett a Batthyány tér és Békásmegyer között.