A nemzet aranyai című film százezredik nézőjét várják a Lurdy Moziban

A nemzet aranyai című filmet már csaknem 100 ezren nézték meg a hazai mozikban, a filmet a Lurdy Mozi csütörtöktől újra műsorára tűzi - közölte a Nemzeti Filmintézet az MTI-vel.

Népegészségügyi központ: stagnált az örökítőanyag koncentrációja a szennyvízben

A múlt héten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) csütörtökön a honlapján.

DK: a vasútra szánt forrásokat arra kell költeni, hogy az emberek tudjanak utazni

A vasút korszerűsítésére és működtetésére szolgáló forrásokat arra kellene költeni, hogy az emberek tudjanak utazni, hogy biztonságos és kiszámítható legyen a vasúti közlekedés - mondta csütörtökön online sajtótájékoztatón a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese.

Több ezer háztartás maradt áram nélkül, és a vonatközlekedés is akadozott a havazás miatt Székelyföldön

Gyergyószéken és Balánbányán több ezer háztartás maradt áram nélkül, és a vasúti közlekedés is akadozott csütörtökön Székelyföldön az éjszakai havazás miatt.

Orbán Viktor: gondolkodnunk kell egy saját út megtalálásán

"Nekünk, magyaroknak gondolkodnunk kell", a saját magunk logikájából és érdekeiből kiindulva, egy saját út megtalálásán, mert ebben a pillanatban Európa nem képes arra, hogy kialakítson egy olyan stratégiát, amellyel visszanyerheti a versenyképességét.

Színházi és filmes programokkal ünnepli 120. évfodulóját a Szabó Ervin Könyvtár

Színházi, filmes és koncertprogramokkal, neves közreműködőkkel várja a közönséget a Wenckheim-palotában működő központjában a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár szombaton, az alapításának 120. évfordulója alkalmából rendezett egész napos rendezvényen.

Lakásépítési program indult Mórahalmon

A város történetének legnagyobb ingatlanfejlesztési projektje indult el Mórahalmon, külső partnerekkel együttműködve a következő öt évben több mint kétszáz társasházi lakás épül fel a Csongrád-Csanád vármegyei kisvárosban – jelentette be Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester csütörtökön.

NGM: újabb intézkedésekkel védi a kormány az alacsonyabb jövedelműeket és a nyugdíjasokat - méltányosabbá válhatnak a végrehajtási szabályok

A kormány újabb lépéseket tesz a társadalom alacsonyabb jövedelmű és sérülékenyebb csoportjainak védelme érdekében, ezúttal a végrehajtási szabályok módosításával - jelentette be az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Menczer Tamás: az elmúlt évtizedek legveszélyesebb két hónapja következik

Január végén foglalja csak el a hivatalát Donald Trump, vagyis két hónap múlva, és ez az elmúlt évtizedek legveszélyesebb két hónapja lesz - közölte a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója csütörtökön a közösségi oldalára feltöltött videóban.

Csak a Mosonmagyaróvár csoportjában nincs skandináv csapat

Csak a Mosonmagyaróvár csoportjába nem került skandináv csapat a női kézilabda Európa-liga csütörtöki sorsolásán.

Magyar származású hírességeket idéz meg animációs kisfilmjében az Animatiqua Stúdió

Kézzel rajzolt animációval idéz meg magyar származású hírességeket Legendás magyar származásúak című rövidfilmjében az Animatiqua Stúdió - tájékoztatták az MTI-t az alkotók.

Az OMV 2025 végéig csaknem 50 ultragyors töltőpontot ad át az országban

Magyarországon már 15 helyszínen lehet igénybe venni az OMV új gyorstöltőit és további 12 töltőhely kiépítésén dolgoznak, ezek befejezése az év végéig várható; a cég 2025 év végéig csaknem 50 ultragyors töltőpontoz ad át - közölte az OMV Hungária Kft. az MTI-vel.