Az Atlético vendége lesz a Villarreal

A Gulácsi Pétert is foglalkoztató Villarreal a spanyol labdarúgó-bajnokság második fordulójában is idegenben lép pályára, ezúttal a májusban Bajnokok Ligája-elődöntős Atlético Madrid otthonában.

Tisza-frakció: két alaptörvény-módosítás és több mint harminc törvény az első száz nap mérlege

Több mint harminc törvény, két alaptörvény-módosítás és számos, Magyarország megújítását szolgáló döntés az új, Tisza-többségű Országgyűlés első száz napjának mérlege - közölte a kormánypárti képviselőcsoport szerdán az MTI-vel.

Gyilkossági kísérlet gyanújával vették őrizetbe a bolíviai elnök egyik tanácsadóját

Gyilkossági kísérlet gyanújával őrizetbe vette kedden a bolíviai rendőrség az ország elnökének, Rodrigo Paznak egyik ismert tanácsadóját, Fernando Cerimedót, aki korábban Milei argentin és Bolsonaro volt brazil elnök mellett is dolgozott.

Takács-Kiss Virág szerint a jövő csapata épül

Takács-Kiss Virág szerint a jövő csapata épül a magyar női kosárlabda-válogatottnál, ahol a szeptemberi világbajnokság mellett már a novemberben kezdődő Európa-bajnoki selejtezősorozatra is gondolnak.
Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Erre vezethetett Hannibál útja az elefántjaival

Több mint kétezer éve próbálják megfejteni, pontosan melyik hágón keresztül vezette Hannibál a seregét az Alpokon át.

Valter Attila harmadszor indul

Valter Attila bekerült a Bahrain Victorious szerdán bejelentett nyolcfős keretébe a szombaton rajtoló Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyre.

Minden ötödik nyári szabadidős létesítményt kifogásolhatónak találtak a fogyasztóvédők

A nyári szabadidős létesítmények - vidámparkok, kalandparkok, aquaparkok - fogyasztóvédelmi ellenőrzése során minden ötödik helyszínen találtak hibát az ellenőrök.

Fekete-tengeri célpontokra mért csapásokról számolt be az orosz védelmi minisztérium

Fekete-tengeri célpontokra mért orosz dróncsapásokról számolt be szerda reggel a moszkvai védelmi minisztérium.

Elemző: iránykereséssel, enyhe csökkenéssel kezdődhet a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel, enyhe csökkenéssel kezdődhet a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán a keddi profitrealizálás után az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Természetes úton újul meg a Mecsekoldal négy évvel ezelőtt leégett területe

Természetes úton regenerálódik az a több mint három hektáros erdőterület Pécs nyugati, mecsekaljai városrészében, amely emberi gondatlanság miatt égett le négy éve - közölte a fenntartó erdőgazdálkodási vállalat az MTI-vel.

A Ferencváros négy év után játszik újra a Trabzonsporral

A Ferencváros csütörtökön négy év után játszik újra a Trabzonsporral a labdarúgó Európa-ligában, de Törökországban ezúttal nem a főtáblán, hanem a selejtező rájátszásának első mérkőzésén.

Legalább egy ember meghalt Ukrajnában az éjszakai orosz légitámadásokban

Zaporizzsjában legalább egy ember meghalt és sokan megsebesültek az orosz hadsereg szerdára virradó légitámadásában, lakóházakban és civil infrastrukturális létesítményekben keletkeztek károk - jelentették az illetékes ukrán hatóságok.