Több mint 10 év után újra az eredeti felállásban hallgathatja meg a közönség az elmúlt évtizedekben világszerte nagy sikert aratott Mandel Quartet koncertjeit a budapesti Festetics Palotában vasárnap, az MVM Koncertek sorozatában - tájékoztatta a zenekar az MTI-t kedden.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Megszűnt a forgalmi akadály, ezért újra teljes útvonalon közlekedik az 59-es és az 59B villamos - közölte a Budapesti Közlekedési Központ kedd délelőtt a BKK Info Facebook-oldalon.
A holnap iskolája nem lehet olyan, mint a tegnap iskolája - jelentette ki a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára kedden a Fejér vármegyei Móron, ahol átadták a móri Radnóti Miklós Általános Iskola és a fehérvárcsurgói Károlyi József Tagiskola infrastrukturális fejlesztését.
Nyolc év után először látogatott Brazíliába Nicolás Maduro venezuelai elnök - számolt be róla a BBC hírportálja kedden.
Elhunyt Bodnár János, aki vízilabdában és öttusában is válogatottságig jutott, majd mindkét sportágban edzőként tevékenykedett.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Éves összehasonlításban 0,4 százalékkal csökkent az idei első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban - derült ki a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) pontosított becsléséből, amelyet kedden hoztak nyilvánosságra Prágában.
A 2020-ban indult technikumi szakképzési rendszer jól vizsgázott - mondta Pölöskei Gáborné.
Elkezdődött kedden a bérletárusítás a Szegedi Nemzeti Színház következő évadára, az októberben 140 éves teátrumban 14 új bemutató várja a nézőket, akik összesen 16 bérletkonstrukcióból választhatnak - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.
Válassz egy képet, majd olvasd el a londoni pszichoanalitikus csoport neked szóló elemzését!
Villámcsapás végzett egy SUP-ozó férfival Rodoszon - jelentette hétfő este a helyi sajtó.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Gyengüléssel kezdték a hét első kereskedési napját a vezető nyugat-európai tőzsdék a frankfurti DAX-30 index kivételével.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Baleset miatt nem közlekedik az 59-es és az 59B villamos a Déli pályaudvar és Márton Áron tér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ kedd reggel a BKK Info Facebook-oldalon.