Áder János: fenntarthatósági fordulatra van szükség

A fenntarthatósági fordulat szükségességéről beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfői adásában Kőrösi Csabával, az ENSZ Közgyűlés elnökével.

Indiában többen meghaltak hőgutában egy szabad ég alatt tartott állami rendezvényen

Tizenegy embert meghalt, több mint 20 ember pedig kórházba került hőguta miatt a nyugat-indiai Mahárástra államban lévő Mumbai mellett rendezett szabadtéri díjtáadó ünnepségen, amelyen több vezető politikus is részt vett - jelentette hétfőn a BBC brit közszolgálati hírtelevízió hírportálja.

A Lear király táncadaptációját mutatja be a Szegedi Kortárs Balett

A Lear király táncadaptációját mutatja be premierként a Szegedi Kortárs Balett, Juronics Tamás koreográfiáját Szegeden április 28-tól, a fővárosban május 6-tól láthatja a közönség - tájékoztatta a társulat az MTI-t.

Indonézia sikertelen kísérletet tett a Nyugat-Pápuában elrabolt új-zélandi pilóta kiszabadítására

Indonézia sikertelen kísérletet tett a Nyugat-Pápua államban elrabolt új-zélandi pilóta kiszabadítására, a műveletben hat katona meghalt, harminc pedig eltűnt - írta hétfőn The Guardian című brit napilap online oldalán.

Vádat emeltek halált okozó veszélyeztetés miatt két férfi ellen

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt vádat emelt a Kaposvári Járási Ügyészség két férfival szemben, akiknek erdőgyérítés közbeni mulasztásai munkatársuk halálához vezettek - közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Közel megduplázta az értékesített gépjárművek számát az I. negyedévben az AutoWallis

Az AutoWallis 13 800 darab gépjárművet adott el az első negyedévben, ezzel a régió 15 országában jelenlévő magyar vállalat közel megduplázta az értékesített gépjárművek számát a tavalyi év azonos időszakához képest, így teljesítménye továbbra is jelentősen meghaladja az iparági átlagot.
Nevedben rejlik a sorsod

Nevedben rejlik a sorsod

Tudd meg, hogy mi vár rád az életben a születési neved alapján!

Manfred Weber: ha másképp nem lehet megállítani az illegális bevándorlást, akkor készen kell állni a kerítések építésére

Falakat végső megoldásként kellene emelni, de ha másképpen nem lehet megállítani az illegális bevándorlást, akkor készen kell állni a kerítések építésére - mondta el Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) elnöke.

MÁV-Volán csoport: elérhető az orszagberlet.hu weboldal

Elérhető a MÁV-Volán csoport által létrehozott orszagberlet.hu weboldal, amely a május elsejétől érvényes vármegye- és országbérlettel kapcsolatban segíti az utasok tájékoztatását, a megfelelő bérlettípus kiválasztását - közölte a cégcsoport hétfőn az MTI-vel.

KSH: februárra 27 százalékosra lassult a mezőgazdasági felvásárlási árak növekedési üteme

Februárban 27,0 százalékkal voltak magasabbak a mezőgazdasági felvásárlási árak, mint egy évvel korábban, a drágulás üteme 4,6 százalékponttal lassabb a januárinál és 34,0 százalékkal fékeződött le a szeptemberi 61,0 százalékos tetőzéséhez képest.

Tóth Krisztián bekerült az EJU sportolói bizottságába

Az olimpiai bronzérmes Tóth Krisztián bekerült az Európai Cselgáncs Szövetség (EJU) sportolói bizottságába.

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.