Szijjártó: maradjanak érvényben a korábbi közös NATO-döntések

A magyarok számára a NATO tagállamok külügyminisztereinek bukaresti tanácskozásán az a tét, hogy maradjanak érvényben az ukrajnai háború kapcsán korábban meghozott közös NATO-döntések - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó: mindent meg kell tenni a közvetlen NATO-orosz konfliktus elkerülése érdekében

Mindent meg kell tenni a közvetlen fegyveres konfliktus elkerülése érdekében a NATO és Oroszország között, mivel az esetleges eszkaláció a földrajzilag legközelebb eső területeket érintené a leginkább, ezért leginkább a béketeremtésre kellene fókuszálni, figyelembe véve a tél közeledtét.

Konzultációsorozattal járul hozzá a GVH az infláció mérsékléséhez

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) féléves konzultációsorozatot kezd, hogy felhívja a gazdasági szereplők figyelmét a tiszta verseny jelentőségére, és ezzel hozzájáruljon az infláció megfékezéséhez - közölte a GVH az MTI-vel kedden.

Közös előadássorozatot indít gyerekeknek a Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Bábozd Zöldre Egyesület

A Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Bábozd Zöldre Egyesület decemberben közös, gyerekeknek szóló programsorozat indít, amely a környezettudatos életmódra hívja fel a figyelmet.

Gastroblues: könyv- és lemezbemutató koncert

Az idén 30. alkalommal megrendezett Gastroblues Fesztiválhoz kapcsolódó lemez- és kiadványbemutató koncert lesz december 3-án a paksi Csengey Dénes Kulturális Központban.

Átadták a gödöllői Arbo Park turisztikai fejlesztéseit

A Pilisi Parkerdő megújította egyik leglátogatottabb turisztikai központja, az Arbo Park elnevezésű gödöllői erdészeti arborétum turisztikai szolgáltatásait - közölte az erdőgazdaság szóvivője kedden az MTI-vel.

Blinken: az Egyesült Államoknak eltökélt szándéka erősíteni jelenlétét a Fekete- és a Balti-tenger térségében

A Fekete-tenger stratégiai jelentőségű térség az Egyesült Államok számára és nem hagyja magát eltántorítani attól az eltökélt szándékától, hogy erősítse jelenlétét a Fekete- és a Balti-tenger térségében - hangoztatta az amerikai külügyminiszter kedden Bukarestben.

Sürgősségi segélyt vitt Herszonba az Ökumenikus Segélyszervezet

Az elsők között vitt sürgősségi segélyt a felszabadított Herszonba az Ökumenikus Segélyszervezet; az azonnal fogyasztható élelmiszerekből, ivóvízből és tisztasági termékekből álló 30 tonnás, két kamionnyi segélyszállítmány elérte a frontvonalon fekvő város nélkülözőit.

Thriller 40: újra kiadták Michael Jackson albumát

Eredeti megjelenése 40. évfordulóján újra megjelent Michael Jackson Thriller című lemeze, amely minden idők legnagyobb példányszámban elkelt albuma.

Világhírű magyar kaszkadőrről és az első női képviselőkről szóló alkotások gyártását támogatja az NFI

A magyar parlament két első női képviselője, Slachta Margit és Kéthly Anna pályáját bemutató dokumentumfilm gyártást 49,1 millió forinttal, míg a Piroch Gábor világhírű magyar kaszkadőr gyermekkorát felvillantó rövidfilm elkészítését 14,98 millió forinttal támogatja a Nemzeti Filmintézet (NFI).

PM: a mai bizonytalan helyzetben kiemelten fontos a párbeszéd az önkormányzatokkal

Napjaink válsága és bizonytalanságai miatt kiemelten fontos a párbeszéd az önkormányzatokkal - jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) államháztartási szabályozásért, humán és önkormányzati költségvetésért felelős helyettes államtitkára.

Észtország ellen kezdi az évet a Puskás Arénában Rossi csapata

Jövő tavasszal az Észtország elleni hazai felkészülési mérkőzéssel indítja az évet a magyar labdarúgó-válogatott, amely négy nappal később már Európa-bajnoki selejtezőn bizonyíthat.