Gazdaságfejlesztési miniszter: a kormány egységes rendszert alakít ki az állami hátterű tőkealapok eredményesebb működése érdekében

Az Európára és hazánkra erőltetett téves szankciópolitika következtében kialakult gazdasági és inflációs helyzet a vállalkozások működését is veszélyezteti.

Agrárminiszter: ismét pályázhatnak támogatásra a mezőgazdasági kisüzemek

Ismét pályázhatnak támogatásra a mezőgazdasági kisüzemek, a kérelmeket november 17-től a hónap végéig várják - jelentette be az agrárminiszter hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Az EU további korlátozásokat fogadott el a hulladékban tartósan előforduló vegyi anyagokról

Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagok hulladékokban való jelenlétére vonatkozó határértékek csökkentéséről - tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.

Az NMHH részt vesz a rádióamatőrök képzésében is

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Rádióamatőr Szövetség; a közös munka kiterjed a tehetséggondozásra, az utánpótlás-nevelésre, kutatások, tananyagok készítésére, valamint szakmai rendezvények szervezésére is.

Lemondott Vasile Dincu román védelmi miniszter (2. rész)

Lemondott Vasile Dincu román védelmi miniszter hétfőn, aki azt követően került Romániában bírálatok középpontjába, hogy béketárgyalásokat sürgetett az ukrajnai háború lezárása érdekében a NATO és Oroszország között.

A FIS nem engedi vissza versenyeire az orosz és fehérorosz sízőket

Orosz és fehérorosz sportolók továbbra sem vehetnek részt a Nemzetközi Síszövetség (FIS) versenyein.

Varga Mihály: a kormány célja, hogy fenntartsa a gazdaság növekedését (2. rész)

A kormány kiemelt célja, hogy a háború és a szankciók negatív hatásai ellenére a gazdasági növekedés fennmaradjon Magyarországon - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.

Székelyhon: A román parcella megvédésére szövetkeztek a román nacionalista szervezetek

Az úzvölgyi katonatemetőben önkényesen létrehozott román parcella megvédésére szövetkeztek vasárnap a temetőbe felvonuló román nacionalista szervezetek - közölte a Székelyhon napilap.

Négy mérkőzésre szóló eltiltást kapott Kóger

Kóger Dániel, a Corona Brasov magyar válogatott jégkorongozója négy mérkőzésre szóló eltiltást kapott az Erste Ligában.

Gulyás: az ENSZ jelentősége talán soha nem volt olyan nagy, mint most

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) jelentősége talán soha nem volt olyan nagy a második világháború óta, mint most - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten hétfőn, az ENSZ világnapján.

Brit katonai hírszerzés: Ukrajna egyre sikeresebben védekezik az iráni drónok ellen

Oroszország továbbra is Ukrajna egész területén támad célpontokat iráni gyártmányú drónokkal, de Ukrajna egyre sikeresebben védekezik a Sahed-136 típusú eszközök ellen - áll a brit katonai hírszerzés hétfőn ismertetett helyzetértékelésében.

Az EU véglegesen jóváhagyta, hogy 2024-től egységesek legyenek a mobilkészülékek töltői

Az Európai Unió Tanácsa véglegesen jóváhagyta az egységes töltőkről szóló irányelvet, amely szerint számos elektronikus eszközt, köztük a mobiltelefonokat, táblagépeket és digitális fényképezőgépeket C típusú USB-porttal kell ellátni 2024 végétől - erről tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.