Némileg emelkedett a napi új koronavírusos fertőzöttek aránya a nyugat-balkáni országokban, aminek a járványügyi szakértők szerint az az oka, hogy az emberek túlságosan elengedték magukat.
Vasárnaptól, május 24-étől újra tartanak szabadtéri miséket Mátraverebély-Szentkúton - közölte a nemzeti kegyhely a honlapján.
A kipufogóöntvényeket készítő, kínai Wescast Hungary Autóipari Zrt. 250 embert bocsát el az üzem 800 dolgozója közül, erről tájékoztatták a Vasas Szakszervezeti Szövetséget - mondta el az MTI-nek a szövetség alelnöke.
Két baleset is történt, és az egyikben egy ember meghalt hétfőn kora délelőtt az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, Inárcs térségében; az utat teljes szélességében lezárták - tájékoztatta az MTI-t a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Az alapítvány alapú fenntartás révén az egyetemek jobban tudnak reagálni a kor kihívásaira - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Már csak két nap van hátra a személyi jövedelemadó (szja) bevallásának határidejéig; május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített szja-bevallási tervezetet.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Jelentős, 2 százalékot meghaladó emelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
Ezek a csillagjegyek jelentős fordulatra számíthatnak még az idén!
BUX: 34 046,13 pont, stagnálás a nyitáskor.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A vírus elleni védekezés jól összekapcsolódott a migráció elleni védekezéssel - mondta a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese hétfő reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az ismét pozitív nemzetközi befektetői hangulat miatt az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Körbeszámlázással mintegy százmillió forint kárt okozott a költségvetésnek három ember az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellenük - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.