Könyv jelent meg a magyar sportújságírás történetéről

A hazai sportújságírás 110 éves történetéről jelentetett meg kötetet Dénes Tamás szerkesztésében a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).

Rétvári: fontos célja az államnak, hogy a fiatalok élete minél tartalmasabb legyen

Fontos célja az államnak, hogy a fiatalok élete minél tartalmasabb legyen - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken Pannonhalmán.

Szexuális visszaéléssel gyanúsított brazíliai püspök lemondását fogadta el Ferenc pápa

A Szentszék rövid közleményben jelentette be pénteken, hogy Ferenc pápa elfogadta Vilson Dias de Oliveira püspök, a brazíliai Limeira egyházmegye vezetőjének lemondását.

Vezetéstechnikai tanpályát adtak át a szabolcsi Máriapócson

Átadták Magyarország harmadik professzionális vezetéstechnikai tanpályáját a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Máriapócs melletti RabócsiRingen pénteken.

A szombattartás szigorításával készülnek a döntőre Izraelben

A szombat megtartásának meghosszabbításával készülnek a vallásosok Izraelben az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjére.

Palkovics: hat év alatt hatezer buszt cserélnek modernre a közösségi közlekedésben

A nemzeti autóbusz stratégia keretében, hat év alatt hatezer buszt cserélnek modern járművekre a közösségi közlekedésben - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter pénteken, az Ikarus székesfehérvári gyárában tett látogatását követően.
Vedd át a személyes pozitív napi üzenetedet!

Vedd át a személyes pozitív napi üzenetedet!

A belső hangodra hallgatva válassz egy lapot a lenti képről, majd olvasd el a neked szóló motivációs szöveget!

Sokszoros életfogytiglanra ítélték a Besiktas-stadionnál végrehajtott merénylet fővádlottjait

Sokszorosan súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte pénteken egy isztambuli bíróság a 47 halálos áldozatot követelő, a Besiktas labdarúgó klub stadionja közelében 2016. december 10-én végrehajtott kettős robbantásos merénylettel kapcsolatos per négy fővádlottját.

Sürgősségi orvostani fórum kezdődött Debrecenben

Kétszáz hazai, a sürgősségi betegellátásban dolgozó orvos, szakdolgozó, mentőtiszt részvételével kétnapos sürgősségi orvostani fórum kezdődött pénteken Debrecenben - jelentették be a szervezők sajtótájékoztatón.

Templomkerti esték a Máriaremetei Bazilika javára

Idén rendezik meg tizennegyedik alkalommal a Templomkerti Esték című kulturális és jótékonysági rendezvénysorozatot, melynek első előadása szombaton este a máriaremetei Kisboldogasszony-templomban lesz.

Kövér: Közép-Európa jelenti a keresztény és nemzeti alapon nyugvó Európa jövőjét

Közép-Európa jelenti a keresztény és nemzeti alapjaihoz visszatérő Európa jövőjét - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke pénteken Drezdában, a Szászország tartományi parlament Merre tartasz Közép-Európa? című konferenciáján.

Zsámboki Marcell maradt a Magyar TáncSport Szakszövetség elnöke

Zsámboki Marcell maradt a Magyar TáncSport Szakszövetség elnöke.