Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter határozottan elítéli a Beregszász határában felállított magyar zászló megrongálását, és azt ígéri, mindent megtesznek a tettesek megtalálása érdekében.
Nem teljesült a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye két országos televízió hírműsorában, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa közlemény közzétételére kötelezi a médiaszolgáltatókat - tájékoztatta az NMHH csütörtökön az MTI-t.
Buszmegállóban várakozó katonák közé hajtott gépkocsijával egy palesztin támadó a ciszjordániai Ofra településen, a gázolásban egy izraeli katona meghalt, egy másik pedig megsebesült - adta hírül az izraeli közszolgálati rádió csütörtökön a rendőrség közlése alapján.
Idén a tavalyinál csaknem egymillió lejjel nagyobb, 23,7 millió lejes (1,6 milliárd forint) támogatást kap a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a román államtól, aminek mintegy egyötödét osztja szét nyilvános pályázatokon.
Vegyesen nyitottak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
A génmegőrzésbe vont állatfajokról és növényfajtákról, az ezek megőrzését szolgáló génbank hálózat szükségességéről és szerepéről, valamint a második nemzeti éghajlatvédelmi stratégiáról tárgyaltak a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) csütörtöki ülésén Budapesten.
Rendhagyó múzeumtörténeti kiállítás nyílt a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Skanzen Galériájában csütörtökön, a tárlat 50 személyes történeten keresztül mutatja be a szentendrei Skanzen elmúlt 50 évét.
Nem kizárt, hogy a tudta nélkül robbanthatták fel a szentpétervári metróban Akbarzson Dzsalilovot, akit a hatóságok a merénylet elkövetőjeként neveztek meg - közölte csütörtökön az Interfax.
Különleges felvezető adással indul a Virtuózok harmadik szériája a Duna televízión pénteken: az Így született a Virtuózok című összeállításban a klasszikus zenei tehetségkutató ötletének megszületésétől kezdve egészen a harmadik évad kezdetéig követhetik nyomon a műsor történetét a nézők.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Ketten meghaltak, amikor négy gépjármű ütközött a 4-es főúton Albertirsánál. A helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták a főutat - tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtök kora délután az MTI-t.
Brit, német, osztrák és belga lapok is foglalkoztak csütörtökön a felsőoktatási törvény módosításával.
Magyarországon az 50 év felettiek háromnegyede nem sportol rendszeresen, saját bevallása szerint az időhiány, a lustaság és a rossz egészségi állapot áll ennek háttérében.
