NGM: az államháztartás központi alrendszere januárban 123,4 milliárd forint többlettel zárt

Az államháztartás központi alrendszere 2017 januárjában 123,4 milliárd forint többlettel zárt, ami a korábbi évekhez viszonyítva is kedvező első havi egyenleget jelent - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.

Több mint ötszáz néptáncos mutatkozik be az idei Néptáncantológián

Több mint ötszáz néptáncos és népzenész mutatkozik be az idei Néptáncantológián február 25-én a Budapesti Operettszínházban, ahol a Kárpát-medence legkiválóbb néptáncegyüttesei mellett az erdélyi Vajdaszentivány hagyományőrző táncosai és a Magyarpéterlaki zenekar is színpadra lép.

Neves magyar előadók és külföldi vendégművészek a Cziffra Fesztiválon

Neves magyar előadókkal, külföldi vendégművészekkel, és a koncertek mellett előadásokkal, valamint tárlatokkal is várja a közönséget immár két helyszínen, a MOM Kulturális Központban és a Zeneakadémián a Cziffra György Fesztivál február 21. és 26. között.
A kiszáradt hercegovinai tóból furcsa maradványok bukkantak elő

A kiszáradt hercegovinai tóból furcsa maradványok bukkantak elő

A 12 kilométer hosszú Ramsko-tavat egykor mesterségesen elárasztották.

Romlottak az amerikai építőipar kilátásai februárban

Februárban romlott az amerikai lakásépítők bizalmát jelző mutató januárhoz képest.

Megugrott a feldolgozóipari aktivitás a New York-i régióban

Jelentősen nőtt, több mint két éve a legmagasabb szintre emelkedett New York régióban a feldolgozóipari aktivitás februárban.

Elindult a jelölés az Aranyanyu Díjra

Elindult az idei jelölés, hétfőtől ismét várják a legjobb orvosnőt, pedagógust, egészségügyi szakdolgozót, illetve szociális területen dolgozó nőt bemutató írásokat, nevezéseket az Aranyanyu Díjra május 14-ig.

Ma kezdődik a házasság hete

Vasárnap kezdődik a házasság hete: országszerte és a határon túl több mint 250 előadással, kulturális programmal irányítják a figyelmet a házasságra, a család fontosságára - mondta Herjeczki Kornél, a házasság hete mozgalom országos koordinátora az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Glenn Weiss rendezi idén is a díjátadót

Idén is az Emmy-díjas Glenn Weiss rendezi az Oscar-gálát - jelentették be a ceremónia producerei, emlékeztetve, hogy a rendező tavaly debütált a hollywoodi filmipar díjátadóján.

Vasárnap kezdődik a házasság hete

Vasárnap kezdődik a házasság hete; országszerte és a határon túl több mint 250 előadással, kulturális programmal irányítják rá a figyelmet a házasság, a család fontosságára - ismertette Herjeczki Kornél, a házasság hete mozgalom országos koordinátora a rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján, Buda

Elfogadta a román parlament az idei költségvetést

Megszavazta a román parlament kedden a 2017-es állami költségvetést, amely 2,98 százalékos államháztartási hiánnyal számol.

A társadalom közös felelősségére hívja fel a figyelmet a Biztonságos Internet Nap

A társadalom közös felelősségvállalására figyelmeztet idén a nemzetközi Biztonságos Internet Nap (Safer Internet Day - SID), amelyhez kapcsolódva kedden számos rendezvényt és a programot tartanak világszerte.