Így alakulhat a karriered 2024-ben!

Így alakulhat a karriered 2024-ben!

Számolj a példa alapján, majd olvasd el a számmisztika neked szóló jóslatát!

Lázár: a kormány lezártnak tekinti az ügyet

A kormány lezártnak tekinti az olimpiai pályázat ügyét, egyben felkérte Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt, tájékoztasson arról, hogy az olimpiához kapcsolódó beruházások előkészítése milyen szakaszban van - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótá

Jobbik: a kormánypárt megszüntette a társadalmi párbeszédet

A Jobbik szerint a kormánypárt az elmúlt hat évben állami szintre emelte a korrupciót, semmibe veszi az emberek véleményét, mindent erőből, diktatórikus módszerekkel akar megoldani, és megszüntette a társadalmi párbeszédet.

Momentum: egyszerre boldogok és szomorúak a pályázat visszavonása miatt

A Momentum Mozgalom "egyik szeme boldog, a másik pedig sír" amiatt, hogy a kormány, a főváros és az olimpiai bizottság Budapest olimpiai pályázatának visszavonása mellett foglalt állást - közölte a szervezet elnöke csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Fürjes Balázs: a siker esélye az összefogás és egység szétesésével megszűnt

Fürjes Balázs, a budapesti olimpiai pályázat vezetője azt mondta: a 2024-es pályázat elnyerésének esélye megszűnt az induláskor fennállt összefogás és egység szétesésével.

Kósa: egy eleve vesztes ügybe hajszoltuk volna bele magunkat

Egy eleve vesztes ügybe hajszoltuk volna bele magunkat - mondta a 2024-es budapesti olimpiai pályázat visszavonásáról Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője csütörtök reggel az ATV Start című műsorában.

CÖF-szóvivő: politikai ügyet csináltak egy nemzeti ügyből

Politikai ügyet csinált egy nemzeti ügyből a Momentum Mozgalom - mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) szóvivője az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

DK: egészségügyre, oktatásra kell költeni a pályázat költségkeretét

A Demokratikus Koalíció szerint Magyarország és Budapest alkalmatlan egy olimpia megrendezésére, az arra szánt pénzt az egészségügyre és az oktatásra, valamint a gyermekszegénység felszámolására kell költeni.

Hosszú Katinka reméli, hogy "életben marad" a budapesti pályázat

A tavalyi, riói olimpia háromszoros bajnok úszója, Hosszú Katinka azt mondta: reméli, hogy "életben marad" a 2024-es budapesti olimpiai pályázat.

Kósa: az esélyek szertefoszlottak

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint a budapesti olimpiai pályázat esélyei szertefoszlottak.

Borkai: csak akkor van esély, ha konszenzus van a támogatásban

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke még bízik abban, hogy újrateremthető az egység a 2024-es budapesti olimpiai pályázat mögött, ám hangsúlyozta: az esélyek jelentősen csökkentek az elmúlt napok eseményei következtében.

Körülbelül tízezer aláírást adott át a Momentumnak a Párbeszéd

Valamivel több mint tízezer aláírást gyűjtött össze a 2024-es budapesti olimpiarendezésről szóló népszavazás kiírásához a Párbeszéd Magyarországért, amelyeket a párt társelnöke csütörtökön átadott a Momentum Mozgalom tagjainak.