A közétkeztetés fejlődése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek egészségesebb környezetben nőhetnek fel – mondta a Belügyminisztérium köznevelésért felelős helyettes államtitkára egy keddi budapesti konferencián.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térrel (EESZT), a járóbeteg-irányítási rendszerrel (JIR) és az EgészségAblak alkalmazással európai szintű e-egészségügy működik Magyarországon - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán egy szakmai konferencián.
Rendvédelmi pályaorientációs napot tartanak szerdán a gyermekvédelmi gondoskodásban nevelkedőknek Budapesten, a Rendőrségi Oktatási és Kiképzői Központban.
A mesterséges intelligencia (MI) már sok helyen megjelenik az okostankönyvekben - mondta a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára a Mesterséges intelligencia az oktatás szolgálatában című szakmai konferencián kedden Budapesten.
Szerző: Ancsy
itt:
Egészségügy
Egyszerűsödnek a nyugdíj melletti továbbfoglalkoztatás szabályai az egészségügyi és az egészségügyben dolgozóknál - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára sajtótájékoztatón Budapesten pénteken.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Családasszisztensi mintaprogram indul 27 településen a hátrányos helyzetű, gyermeket váró és nevelő családok támogatására - jelentette be a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
A pedagógus-továbbképzés megújítása hozzájárul a magyar oktatási rendszer egészének minőségi átalakulásához - mondta a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE).
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Együttműködési megállapodást írt alá Pintér Sándor belügyminiszter és Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Alapítvány főigazgatója hétfőn Budapesten.
Minden készen áll arra, hogy "még jobb tanévünk legyen", mint amilyen az előző volt - jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Harcosok órája című online műsorban hétfőn.
Nagyon sikeresnek nevezte az iskolaőri szolgálatot az elmúlt öt év tapasztalatai alapján a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára egy szerdai budapesti szakmai rendezvényen.
Egyre vonzóbb a pedagógusi pálya - jelentette ki a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára szerdán Budapesten, intézményvezetői megbízólevelek átadása alkalmából tartott ünnepségen.
A Tisza Párt elérte az üvegplafont, már csökken a támogatottsága - mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a Harcosok órája című online műsorban szerdán.
