Kína és az EU együtt lépne fel a többoldalú kereskedelmi rendszer védelmében

Kína és az Európai Unió megerősítette elkötelezettségét egy többoldalú kereskedelmi rendszer fenntartása mellett, amelynek középpontjában a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) áll - közölte csütörtökön a kínai kereskedelmi minisztérium.

Németh Zsolt: az európai demokráciákra a büntetőjog politikai célú felhasználása jelenti a legnagyobb veszélyt

A franciaországi és a lengyelországi esetek is azt mutatják, hogy az európai demokráciákra és a jogállamiságra a legnagyobb veszélyt a büntetőjog politikai célú felhasználása jelenti - mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban, az MTI-nek telefonon nyilatkozva hétfőn.

Szijjártó Péter: az amerikai és kínai kereskedelmi kérdésekről tárgyalnak az EU-tagállamok kormányai

Az amerikai és kínai kereskedelmi kérdésekről tárgyalnak az európai uniós tagállamok kormányai hétfőn Luxembourgban, miután az elmúlt évek elhibázott brüsszeli politikája nyomán rendkívül leromlott a blokk versenyképessége - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Eurostat: tovább emelkedett az online platformokon rövidtávra foglalt vendégéjszakák száma az EU-ban

Az előző év adataihoz képest 18,8 százalékkal 854,1 millióra emelkedett az uniós tagországok rövidtávra kiadott szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma 2024-ben - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán.

Ursula von der Leyen: Európa nyitott a tárgyalásokra Amerikával a vámtarifákról

Az Egyesült Államoknak bejelentése az acél, az alumínium, az autók és autóalkatrészek importjára vonatkozó vámtarifák megemeléséről az Európai Unió szerint helytelen, de Európa nyitott a tárgyalásokra Washingtonnal - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban kedden.

Orbán Viktor: Brüsszel háborúra készül, Magyarország a béke oldalán marad

Brüsszel háborúra készül, de nem fenyeget háború, és Magyarország a béke oldalán marad - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az EU-ban 3 százalékkal csökkent az eladott új autók száma az idei első két hónapban

Az Európai Unióban éves összevetésben 3 százalékkal csökkent az eladott új autók száma az idei első két hónapban - az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára kedden fölkerült adatok szerint.

Szijjártó Péter: Brüsszel nem dönthet a magyar emberek feje felett az ukrán csatlakozás ügyében

Brüsszel újabb sebességi fokozatba kapcsolt, viharos gyorsasággal fel akarják venni Ukrajnát az Európai Unióba, ami súlyos következményekkel járna, ezt pedig kizárólag a magyar emberek akadályozhatják meg - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Bóka János: az ukrán csatlakozási folyamat felgyorsítása ellentétes a magyar kormányzati állásponttal

A csütörtökön kezdődő uniós csúcs Ukrajnával kapcsolatos zárónyilatkozatát Magyarország nem tudja támogatni, mert az ukrán csatlakozási folyamat felgyorsítására hív fel, ami ellentétes a magyar kormányzati állásponttal - jelentette ki az európai uniós ügyekért felelős miniszter Brüsszelben kedden.

Hidvéghi Balázs: Európa nagy döntések előtt áll, de Brüsszel számára továbbra is Ukrajna az első

Európa nagy döntések előtt áll, és sajnos azt látjuk, hogy Brüsszel számára továbbra is Ukrajna az első - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán pénteken közzétett videójában.

EP: az EU-nak hozzájárulást kell nyújtania Ukrajna erős biztonsági garanciáihoz

Az Európai Uniónak hozzá kell járulnia Ukrajna erős biztonsági garanciáihoz, hogy "elrettentse Oroszországot a további agressziótól" - szögezi le szerdán elfogadott állásfoglalásában az Európai Parlament.

Magyar Péter: tévesen jelent meg a nevem az európai védelem jövőjéről szóló uniós parlamenti közös határozati javaslaton

Tévesen jelent meg a nevem az európai védelem jövőjéről szóló közös határozati javaslaton - jelentette ki Magyar Péter, a Tisza párt európai parlamenti képviselője szerdán Strasbourgban.