Szerző: Ancsy
itt:
környezetvédelem
Az Európai Unió Tanácsa felhatalmazta az Európai Bizottságot, hogy az unió nevében jóváhagyja A természetre vonatkozó vezetői kötelezettségvállalás című dokumentumot a biológiai sokféleséggel foglalkozó ENSZ-csúcstalálkozón - közölte az uniós tanács hétfőn.
A demokráciának egyre több kihívással kell szembenéznie világszerte, romlik az állampolgári szabadságjogok helyzete, nyomás alá kerül a független média, valamint többfelé újságírókat félemlítenek meg.
Az Európai Bizottság idén is megrendezi az európai középiskolások számára hirdetett Juvenes Translatores (fiatal fordítók) elnevezésű fordítási versenyt, melyre a jelentkező iskolák tanárai október 20-án délig regisztrálhatnak - közölte az uniós bizottság szerdán.
Az Európai Bizottság 400 millió euró értékű garanciával támogatja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kezdeményezését a koronavírus elleni oltóanyag felvásárlására - jelentette be hétfőn a brüsszeli testület illetékes szóvivője.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön bejelentette: lehetséges, hogy átszervezi testülete szaktárcáit, miután az ír Phil Hogan, a kereskedelemért felelős uniós biztos megvált tisztségétől, mert hazájában megsértette a járványügyi szabályokat.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A kormány levélben fordul az Európai Bizottsághoz, hogy a postánál megvalósulhasson a béremelés - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, sajtótájékoztatón.
A koronavírus ellen folytatott küzdelem során Európa szakított régi berögződéseivel, és úgy döntött, hogy a közös jövő megteremtése érdekében összefog.
Az Európai Bizottság szerződést írt alá Gilead gyógyszeripari vállalattal az újfajta koronavírus elleni, remdesivir hatóanyagú, Veklury nevű gyógyszer terápiás kiszereléseinek biztosításáról - jelentette be szerdán Dana Spinant, a brüsszeli testület szóvivője.
Pert indít a Facebook közösségi hálózati portál az uniós bíróságon az Európai Bizottság ellen.
Az Európai Bizottsághoz fordul segítségért a cseh kormány, mert véleménye szerint egy határmenti lengyel külszíni bánya területének kiterjesztése veszélyezteti a szomszédos csehországi települések vízellátását és ökológiai problémákat okozhat.
Romlott a fogyasztói bizalom az euróövezetben júliusban - derült ki az Európai Bizottság csütörtökön közzétett előzetes gyorsbecsléséből.
Nőtt a veszélyes termékekre vonatkozó bejelentések és intézkedések száma tavaly, az európai fogyasztók védelme érdekében létrehozott rendszerben részt vevő országok hatóságai több mint 2200 riasztást jelentettek.
