A Google 2,3 milliárd, naponta több mint 6 millió, a hatályos irányelveket megsértő hirdetést törölt tavaly, egyebek mellett 58,8 millió adathalász és 207 ezer belépőjegyeket másodlagos kézből árusító hirdetést.
A magyar internetezők 60 százaléka pénzügyi információinak, banki adatainak biztonsága miatt aggódik a Google megbízásából készített legfrissebb reprezentatív kutatás szerint, amelyet a biztonságos internet napja alkalmából küldtek kedden az MTI-nek.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Google LLC (Google) vállalását, amely a fogyasztók kiegyensúlyozottabb tájékoztatását szolgálja a Google fiókban elérhető funkciókról - közölte a versenyhivatal pénteken az MTI-vel.
Rekordösszegű, 4,3 milliárd eurós (1400 milliárd forintos) büntetést szabott ki a Google-re szerdán az Európai Bizottság, amiért az amerikai internetes óriásvállalat visszaélt erőfölényével az Android operációs rendszert használó okostelefonokon és tableteken.
A Google kibővítette Magyarországon a nemzetközi ingyenes képzési programját, amelyet szélesebb körben, bárki számára elérhetővé tesz - közölte Boros Botond, a Google magyarországi marketing vezetője pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Google, az Apple, az Etsy vagy a Nike olyan világmárkák, amik mindennapi életünk részei.
Fellebbezést nyújtott be hétfőn a Google amerikai internetes óriásvállalat az Európai Bizottság által a trösztellenes szabályok megsértése miatt kiszabott, mintegy 2,4 milliárd eurós bírság ellen - erősítette meg az Európai Bíróság hétfőn.
Szerző: R. T.
itt:
Technika-informatika, Informatika
Megvan az áhított domain, sikerült egy tárhelyet találnod neki, már csak be kéne indítani valahogy az online vállalkozást.
Klasszikus filmek bizonyítják, hogy az internet és az okostelefon mennyire megváltoztatta az életünket.
Szerző: Vya
itt:
világgazdaság, Színes hírek
Tavalyhoz hasonlóan a Google volt idén is a világ legértékesebb márkája - derült ki a Kantar Millward Brown médiapiaci kutatóvállalat "Brandz Top 100" felméréséből.
Szerző: Ancsy
itt:
Színes hírek
A munkahelyi csúszda, a gokart és a babzsákfotelek nyerték el Chloe Bridgewater tetszését.
Szerző: Vya
itt:
világgazdaság
A Google anyavállalata, az Alphabet Inc. további haladékot kapott október 31-ig, hogy megcáfolja az Európai Bizottság uniós trösztellenes vádjait - írta közleményében az Európai Bizottság hétfőn.
A...
