A Demokratikus Koalíció (DK) megkezdte az aláírásgyűjtést az európai parlamenti választásra, és vasárnap kampánynyitó nagygyűlést tart Budapesten. Ezt a párt sajtóirodája kedden közölte az MTI-vel.
...
Szerző: hir.ma
itt:
választás 2014
Nem múlt el a remény, hogy győzhetünk, de nagyobb a kormánypártok esélye, az általam vártnál alacsonyabb részvételi adatok mellett - mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke vasárn...
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek
NapiFeri néven indított mobil applikációt Gyurcsány Ferenc. Letöltése után bárki követni tudja majd, hogy a volt miniszterelnök mit, hol és hogyan tesz.
A NapiFeri segítségével Gyurcsány tud majd üze...
Gyurcsány Ferenc szerint fennállt annak a veszélye, hogy ha az Együtt-PM nem fogadja el az ellenzéki pártok megállapodását, akkor a választási szövetség kimaradt volna az együttműködésből. A Demokrati...
A Fidesz szóvivője szerint "a bukott baloldal" különböző vezetői egy emberként állnak ki "a Bajnai által meghirdetett fájni fog-program mellett".
Hoppál Péter így kommentálta Mesterházy Attila MSZP...
A Fidesz szóvivője szerint a baloldal kormányra kerülése esetén a munkavállalók semmilyen állami gondoskodásra nem számíthatnának idős korukban, csak az egyéni jövedelmi helyzetükön múlna, mennyi a ny...
A Demokratikus Koalíció (DK) kampányfogásnak tartja azt a kormányzati bejelentést, amely alapján többlettámogatást kaphatnak az egyházak, mondván, az egyházakat a korábbi kormányok is támogatták szint...
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc egyik államtitkárának vallomásából bebizonyosodott, hogy a volt kormányfő 2006 őszén visszaélt hatalmával és a törvényeket megkerülve utasította a rendőrséget a békés...
A tévészékház ostromakor annak megvédését várta a rendőrségtől a miniszterelnök - mondta Szabadfi Árpád nyugalmazott rendőr tábornok, az országos főkapitány volt általános helyettese tanúként a 2006. ...
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek
Gyurcsány Ferenc szerint létrejön a megállapodás arról, hogy az egyéni választókerületekben egy közös baloldali jelölt álljon a Fidesz jelöltjével szemben. A DK elnöke a TV2 Mokka című műsorában beszé...
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek
Közös közleményben nyilvánította lezártnak az ellenzéki tárgyalásokat az MSZP és az Együtt-PM pénteken.
Az október 23-ai ünnepi rendezvény szándékos megzavarása felőrölte a tárgyalásokhoz szükséges...
Szerző: Vya
itt:
Belföldi hírek
Az MSZP és az Együtt-PM szövetség közötti megállapodás felülvizsgálatára kéri Mesterházy Attilát és Bajnai Gordont a Demokratikus Koalíciót vezető Gyurcsány Ferenc, azt szorgalmazva, egyikük vagy mind...
