Szeptemberben 12,2 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, a járműüzemanyagok ára jelentősen emelkedett, az élelmiszereké csökkent augusztushoz viszonyítva.
2023. augusztusban az export euróban számított értéke 1,5 százalékkal, az importé 19 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál.
2023 augusztusában az ipari termelés volumene 5,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
2023. augusztusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 7,0, naptárhatástól megtisztítva 7,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Előzetes adatok szerint 2296 milliárd forint, a GDP 6,3 százaléka volt a kormányzati szektor 2023. első féléves hiánya.
Júliusban a kivitel volumene 3,2 százalékkal nőtt, míg a behozatalé 5,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva.
2023 augusztusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 709 ezerre emelkedett, a férfiak körében 22 ezer fős növekedés, a nőknél 10 ezres csökkenés volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A munkanélküliek száma 2023 augusztusában 195 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,0 százalék volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Az előzetes adatok szerint 2023 augusztusában 7695 gyermek született, és 9504 ember halt meg.
2023 augusztusában az ipari termelői árak átlagosan 2,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbihoz képest.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A 2022-es népszámlálás adatai szerint nő a 30 év alattiak körében a házasságkötések száma és a gyermekesek aránya, viszont emellett folyamatosan öregszik a társadalom - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke kedden, a végleges adatokat ismertető budapesti sajtótájékoztatón.
2023 júliusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 559 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 385 600 forint volt.