Elhamvasztották kedden Pekingben Csu Zsung-csi volt kínai miniszterelnököt, aki a múlt héten, 97 évesen hunyt el - jelentette a kínai állami média kedden.
Egyéves országos kampányt indított a kínai központi vezetés a szervezett bűnözés visszaszorítására, különös figyelmet fordítva az internethez kapcsolódó új bűnözési formákra - közölte a kínai állami média kedden.
Kína kedden a fogyasztás élénkítését és a belső kereslet növelését célzó intézkedéscsomagot jelentett be, amelyben kiemelt szerepet kapnak a kisebb városok, a járások és a vidéki térségek.
Hat, illetve öt és fél év börtönre ítéltek Kínában egy apát és fiát, akik több mint 1,6 millió jüan értékben adtak el külföldre ellenőrzött vegyi anyagokat.
Szerző: Ancsy
itt:
külföldi gazdasági hírek
Kínában lassult az ipari termelés bővülése és a kiskereskedelmi forgalom növekedése éves szinten júliusban, amikor emelkedett a munkanélküliség júniussal összevetve a statisztikai hivatal hétfői jelentése szerint.
Váratlan közönségsikerré vált Kínában egy kezdetleges animációja és nehezen követhető története miatt bírált rajzfilm, amely az internetes gúny és az abból fakadó kíváncsiság hatására néhány nap alatt országos ismertségre tett szert - közölte a kínai állami média hétfőn.
Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
Egészen másképp védekeznek az emberek a 40 fok ellen Európán kívül.
A korrupció elleni küzdelem további erősítésére szólított fel a kínai hadseregben Hszi Csin-ping kínai elnök pénteken, hangsúlyozva, hogy ez elengedhetetlen a nemzetvédelem korszerűsítéséhez.
Az Amerikai Egyesült Államokban a külföldi gyártású fejlett robotikai eszközökre bevezetett új korlátozásokat bírálta a kínai külügyi szóvivő szerdai pekingi sajtótájékoztatóján.
Szerző: Ancsy
itt:
Külföldi politika
Reményét fejezte ki Hszi Csin-ping kínai elnök kedden, hogy Szlovákia konstruktív szerepet játszik majd az Európai Unió és Kína kapcsolatainak fejlesztésében, különös tekintettel a nézeteltérések megfelelő kezelésére.
Szerző: Ancsy
itt:
Külföldi politika
Kína kész tovább erősíteni a Brazíliával folytatott kétoldalú és többoldalú stratégiai együttműködést - mondta Hszi Csin-ping kínai államfő hétfőn Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnökkel folytatott telefonbeszélgetésében a Hszinhua kínai állami hírügynökség beszámolója szerint.