A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyféltudatosságot erősítő fogyasztóvédelmi kampányt indított a bankszámlákkal kapcsolatos takarékoskodási lehetőségek, illetve az egyszerűsített bank- és bankszámlaváltás bemutatására - tájékoztatta az MNB az MTI-t szerdán.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 25 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Cetelem Bankra egyebek mellett a vállalatirányítás, hitelkockázat és az IT-biztonság terén feltárt hiányosságok miatt - közölte a jegybank hétfőn az MTI-vel.
Ismert utaztatási társaságok külföldi autókölcsönzési vagy szállásadói partnereihez kötődő ügyleteknél fordulhattak elő digitális bankkártya-csalási kísérletek.
2023 decemberében gyors ütemben folytatódott a hazai infláció csökkenése - állapította meg a pénteken közölt friss adatról kiadott értékelésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Az MNB 17 millió forint bírsággal sújtotta a Credithill Kft.-t, egyebek közt azért, mert a pénzpiaci többes ügynök jogosulatlanul számított fel díjat ügyfeleinek a közvetítői tevékenységével összefüggésben, valamint az oktatási és nyilvántartási gyakorlata sem felelt meg a jogszabályoknak.
Év végére 6 százalék alá is süllyedhet az éves fogyasztóiár-index, a 2023-ban elindult érdemi dezinflációs hatás 2024 első hónapjaiban is folytatódik, és az infláció 2025-ben tér vissza tartósan a jegybanki toleranciasávba.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 17,6 millió forint bírságot szabott ki a 4Life Direct Kft. biztosítási többes ügynökre nyilvántartásainak hiányosságai, illetve az ügyféltájékoztatás, a termékelemzés és ajánlatadás, valamint a panaszkezelés kapcsán megállapított jogsértések miatt - tájékoztatta az MNB az
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 13 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a folyósítási kontrollfolyamataiban és a felügyeleti adatszolgáltatásaiban feltárt hiányosságok miatt.
Szerző: Ancsy
itt:
fogyasztóvédelem
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) először végzett el a bankoknál, biztosítóknál alkalmazott mesterséges intelligencia és gépi tanulás informatikai, személyiségi jogi és egyéb kockázatait áttekintő témavizsgálatot, a felügyelet jogsértéseket nem, de kezelendő kockázatokat feltárt.
Huszonöt magyarországi felsőoktatási intézmény közel 600 hallgatója vehette át ünnepélyes keretek között a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által létrehozott Kiválósági ösztöndíjat.
Majdnem 15 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az Extreme Digital-eMAG Kft.-re a pénzpiaci többes ügynöki tevékenységéhez kötődő jogsértések miatt.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re.