Ismét meghosszabbította a jegybank zöld tőkekövetelmény-kedvezmény programját

A jegybank egy évvel, 2027. december végéig meghosszabbította, illetve bővítette a hitelintézeteknek nyújtott zöld tőkekövetelmény-kedvezmény programjait.

Nem változtatott az alapkamaton a monetáris tanács

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén idei első, januári ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa.

MNB: több tízezer forintot is megtakaríthatnak az ügyfelek a bankok által ajánlott kedvezőbb bankszámlacsomagokkal

Január végéig a lakossági ügyfelek megkapják éves bankszámladíj-összesítésüket, amelyben a bankok a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kezdeményezésére idén először felhívják a figyelmet az ügyfelek szokásaihoz igazított, kedvezőbb számlacsomagokra.

Varga Mihály: az MNB gyűjteményének közgyűjteményben van a helye

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kortárs gyűjteményének közgyűjteményben van a helye, ezért a jegybank országosan összesen 30 múzeumnál helyezi letétbe a tulajdonában lévő, 1422 kortárs műalkotásból álló gyűjteményt.

MNB: stagnáló díjak, javuló ár-érték arány a lakásbiztosításoknál

A lakásbiztosítási kampány és a biztosítók által vállalt önkéntes díjkorlátozás hatására országosan gyakorlatilag stagnáltak az átlagdíjak 2025 harmadik negyedévében az előző 3 hónaphoz képest.

Megkezdte a Gazdasági Versenyhivatal az importőrök árazási gyakorlatának feltérképezését

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közösen vizsgálja, hogy a forint elmúlt hónapokban tapasztalt jelentős erősödése hogyan jelenik meg a magyarországi fogyasztói árakban, így különösen az importból származó termékek, élelmiszerek esetében.

MNB: a jövőben csökkenhet a banki hiteltörlesztések fedezeteként kötött biztosítások költségszintje

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kibővített ajánlásának köszönhetően a jövőben csökkenhet a banki hiteltörlesztések fedezeteként kötött biztosítások költségszintje és nő azok szolgáltatásainak tartalma - közölte az MNB hétfőn az MTI-vel.

MNB: a mesterséges intelligencia a pénzügyi rendszer új motorja lehet

A mesterséges intelligencia (MI) a pénzügyi rendszer új motorja lehet - hangsúlyozta Izer Norbert, a jegybank pénzpiacokért és digitalizációért felelős ügyvezető igazgatója a Magyar Nemzeti Bank (MNB) podcast műsorában.

MNB: 75 millió forint bírság OPUS részvények bennfentes kereskedése miatt

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 74,75 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki 4 magánszeméllyel szemben és feljelentéseket tett a bennfentes kereskedelmet és bennfentes információ jogosulatlan közzétételét tiltó jogszabályok megsértése miatt.

MNB: egy év alatt csaknem egy százalékkal csökkent a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagdíja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításainak átlagdíjai országosan 0,8 százalékkal csökkentek a harmadik negyedévben, amely a verseny élénkülésére utal.

MNB: új alelnöke lehet a Magyar Nemzeti Banknak

Banai Péter Benőt november 25-én hallgatja meg az Országgyűlés Gazdasági bizottsága a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzésekért, pénzforgalomért és jegybanki programokért felelős alelnök-jelöltjeként, miután Virág Barnabás lemondott a megbízatásáról - közölte az MNB pénteken az MTI-vel.

MNB: átlépte a százezret a fogyasztóbarát lakásbiztosítások száma

Idén májusra elérte a 100 ezret a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által kezdeményezett Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások (MFO) szerződésszáma.