Idén is gyűjtenek szeretetdobozokat Nagykanizsán

Egyházak és civil szervezetek, önkormányzatok közreműködésével idén is ajándékokkal megtöltött szeretetdobozokat gyűjtenek Nagykanizsán és térségében, ahol tavaly több mint négyezer csomagot állítottak össze az adományozók.

Meteor

Nagykanizsa, 2017. augusztus 16.

Lezárták az M7-es autópályát Balatonkeresztúrnál Nagykanizsa irányába

Teljes szélességében lezárta a rendőrség az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető szakaszát Balatonkeresztúr térségében szombaton két baleset miatt - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Több mint ötven kölyökkutyát zsúfolt be egy autóba egy olasz férfi Zalában

Állatkínzás miatt indult eljárás egy olasz férfi ellen, akinek autójában hétfő este 54 kölyökkutyát találtak ládákba bezsúfolva - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.

Hajnali fagy Zalában

Nagykanizsa, 2017. május 10.

Kiemelt fejlesztési területeket jelölt ki Nagykanizsa közgyűlése

Együttesen több milliárd forint értékű beruházások indításának megkönnyítésére nyolc helyszínt kiemelt fejlesztési területté nyilvánított csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.

Kétnaposra bővül a nagykanizsai fánkfesztivál

Új helyszínen, kétnaposra bővítve rendezik meg idén a kilencedik Országos Farsangi Fánkfesztivált Nagykanizsán, ahol várhatóan idén is több tucatnyi változatban, ezerszámra fogy majd a farsangi finomság.

Útfelújítások kezdődnek Nagykanizsán

Közel kétmilliárd forintos kormányzati támogatással, húsz helyen indul közművezetékek cseréjével is járó útfelújítás Nagykanizsán - közölte a város polgármestere szombati sajtótájékoztatóján.

Nagykanizsán megtakarítást jelent az iskolák átadása a tankerületi központnak

Az államnak fizetendő 440 millió forintos szolidaritási adó mellett is mintegy 100 millió forintos megtakarítást jelent éves szinten Nagykanizsának, hogy január elsejével a tankerület veszi át a köznevelési intézmények működtetését - hangzott el a város közgyűlésének csütörtöki ülésén.

Vízminőségi problémákat okoz Nagykanizsán egy üzemzavar

A szolgáltató szerint egészségkárosító hatása nincs, csupán "esztétikai" jellegű vízminőségi problémát okoz egy üzemzavar Nagykanizsán, ahol a város jelentős részén napok óta sárgás-barnás víz folyik a csapokból.
Kisebb földrengés volt Zalában

Kisebb földrengés volt Zalában

Kisebb földrengés volt hétfő reggel Zala megyében, a Nagykanizsához közeli Sand térségében, de károk nem keletkeztek - közölte az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizik...
Havazás Nagykanizsán

Havazás Nagykanizsán

Nagykanizsa, 2016. január 3. Járókelők sétálnak a hóesésben Nagykanizsán 2016. január 2-án este. MTI Fotó: Varga György MTI...