A karácsony előtti utolsó napokban tele vannak vásárlókkal az olaszországi üzletek: a kereskedelmi szövetség adatai szerint az olaszok három és fél milliárd eurót költenek csak az ünnepi vacsorára és ebédre, miközben tömött sorok állnak a szegénykonyhák előtt is.
Az olasz védelmi minisztérium sürgősségi forrásokat kért drónokra, hadihajókra és tengeralattjárókra
Az olasz védelmi minisztérium több mint három és fél milliárd eurót kért a költségvetésből drónok, hadihajók és tengeralattjárók beszerzésére, és tízezerrel kívánja növelni a fegyveres erők létszámát.
Nem szabad az olasz egészségügytől elvenni forrásokat egy olyan háború folytatása miatt, amelyet már elveszítettek - jelentette ki Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, a Liga jobboldali kormánypárt vezetője Volodimir Zelenszkij ukrán elnök római látogatását követően.
Előzetes helyfoglalás és jegyvásárlás szükséges a Júlia erkélyeként ismert turistalátványosság meglátogatásához január 6-ig Verona város önkormányzatának döntése alapján.
A karácsonyi ünnepek közeledtével Olaszországban ismét vita kíséri a betlehemek állítását az intézményekben: Genova város baloldali polgármestere például nemet mondott Jézus születésének ilyetén felidézésére, amire a Liga jobboldali párt főtitkárhelyettese hordozható betlehemmel válaszolt.
Olaszországban a fiatalkorúak hatvannyolc százaléka nemet mond arra a kérdésre, hogy ha az ország háborúba lépne, elmenne-e katonának - derül ki abból a felmérésből, amelyet a kis- és fiatalkorúakért felelős olasz hatóság kezdeményezett a 14-18 évesek korosztályában.
A Pantheon új része látogatható Rómában keddtől, ahol egyebek mellett az ókori épület mellett egykor álló Neptunus-bazilika darabjai csodálhatók meg.
A békének és Donald Trumpnak szurkolok, a harctéren egyik fél sem tud győzni - kommentálta az ukrajnai háború megállítása érdekében folyó egyeztetéseket Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, a Liga jobboldali kormánypárt vezetője hétfőn.
A dél-olaszországi Puglia tartományban, Veglie községben 93 évesen elhunyt csütörtökön Esterházy Malfatti Alice, a felvidéki magyarság két világháború közötti vezetőjének, Esterházy Jánosnak a leánya - tájékoztatta az MTI-t a család közleménye alapján Molnár Imre.
A legfontosabb az Oroszország és Ukrajna közötti háború megállítása, nem folytathatjuk még ötven évig pénzt és fegyvereket küldve Kijevnek - jelentette ki Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, a Liga párt vezetője.
A római alsóház kulturális bizottsága elfogadta a jobboldali kormánypártok állásfoglalását az iskolai szexuális nevelés eltörléséről csütörtökön, ami külső szexuális tanácsadók kizárását jelenti az oktatási intézményekből.
Kinyitná a Colosseumot a kulturális rendezvények és a város lakói előtt az ókori amfiteátrum új igazgatója, Simone Quilici, aki gladiátorjátékokat és popkoncertet is ígért a La Repubblicának adott szerdai interjúban.
