A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) becslése szerint 114 és 219 között lehet majd a jövő évi párizsi olimpiára utazó magyar csapat létszáma, amit Gyulay Zsolt, a MOB elnökének elmondása szerint a szövetségekkel történt egyeztetések eredményeként határoztak meg.
Egy friss közvélemény-kutatás eredménye szerint a régió lakosai nem támogatják Szapporo 2030-as olimpiarendezési tervét.
A 2024-es párizsi olimpián a tenisztorna férfi egyesének döntőjét ötszettes formában rendezik, vagyis három játszmát kell majd nyerni az ötkarikás aranyéremért.
Hatodik paralimpiáján szerepelne Párizsban jövőre Novák Károly Eduárd, aki másodszor indulna el romániai sportminiszterként.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megállapodott a vizes világszövetséggel (World Aquatics) arról, hogy a 2024-es párizsi olimpián férfiak is versenyezhetnek szinkronúszásban.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) e hónap végétől feloldja Észak-Korea felfüggesztését, amelyet az után rótt ki a kommunista államra, hogy az nem engedte indulni sportolóit a 2021-es nyári ötkarikás játékokon a japán fővárosban.
A 2024-es párizsi nyári olimpia költségvetése a tavaly év végi 3,98 milliárdról 4,38 milliárd euróra emelkedett az infláció és a többletkiadások miatt - írta az ötkarikás ügyekben járatos insidethegames.biz.
Megfertőződött a koronavírussal Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) német elnöke.
Tetőt kap az a szabadtéri jégpálya, amelyen a 2026-os téli olimpia gyorskorcsolyaversenyeit akarják lebonyolítani az olasz szervezők.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 540,29 millió dollárt osztott szét a tavaly nyári tokiói ötkarikás játékok műsorán szereplő sportágak nemzetközi szövetségei között.
Ausztrália kormánya 24,7 millió ausztrál dollárt (mintegy 6,57 milliárd forint) biztosít Queensland államnak a 2032-es brisbane-i nyári olimpia és paralimpia megvalósítására.
A Farkasréti temetőben az Olimpiai Bajnokok Falánál tartotta csütörtökön halottak napi megemlékezését a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB).