Romániában 27 százalékkal nőttek az új ipari megrendelések az első öt hónapban

Romániában 27 százalékkal nőttek az új ipari megrendelések az idei első öt hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte szerdán a román országos statisztikai intézet.

A bukaresti kormány felvállalta a Művelt Románia oktatási országprojekt megvalósítását

A bukaresti kormány memorandumot fogadott el szerdai ülésén, amelyben felvállalta a Klaus Iohannis államfő által kezdeményezett, Művelt Románia elnevezésű oktatási reformprogram gyakorlatba ültetését.

Bukaresti lap: a világjárvány és a béremelés sem állította meg Romániában az orvoselvándorlást

A koronavírus-járvány és az állami egészségügyi rendszerben 2018-ban bevezetett jelentős béremelés sem állította meg Romániában az orvoselvándorlást: tavaly is naponta hat orvos hagyta el az országot - írta szerdán a Hotnews.ro hírportál.

Júniusban 3,9 százalékos volt a román infláció

Júniusban tovább gyorsult a román éves infláció és elérte a 3,9 százalékot, miután májusban 3,8 százalékot jegyeztek az előző év azonos időszakához képest - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.

Bukarest üdvözölte az Európa-barát erők győzelmét a moldovai előrehozott választásokon

A bukaresti külügyminisztérium gratulált hétfőn a moldovai állampolgároknak, és üdvözölte az Európa-barát reformerők győzelmét a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokon.

Magyarország felé, Geszt térségébe fújta a szél a nagyszalontai hulladéklerakónál keletkezett tűz füstjét

Magyarország felé, Geszt térségébe fújta a szél Romániából a nagyszalontai hulladéklerakónál keletkezett tűz mérgező füstjét - közölte pénteken az Agerpres román hírügynökség.

Szakértők: rendszerszintű problémát jeleznek Romániában a magyar érettségizők gyengébb eredményei

Rendszerszintű problémákat jelez, hogy az országos átlagnál gyengébben teljesítettek a magyar diákok a romániai érettségin, ezért mélyreható reformokra van szükség - mutattak rá az oktatási szakemberek, akiket szerdai számában idézett a Krónika című erdélyi lap.

Teherautók alvázán utazó határsértőket fedeztek fel a bolgár-román határon

Teherautók alvázán utazó, Romániába illegálisan bejutni próbáló migránsokat fedeztek fel a határrendészek a Vidin-Calafat bolgár-román közúti határátkelőnél kedden hajnalban, a veszélyes módszert választó négy határsértő között egy 11 éves fiú is volt - közölte a román határrendészet kedden.

Romániában 13,7 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom az idei első öt hónapban

Romániában a nyers adatok szerint 13,7 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az idei első öt hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.

A Velencei Bizottság támogatja a romániai különleges ügyészi részleg felszámolását

A Velencei Bizottság a Romániában szükséges igazságügyi reform egyik első lépésének tartja és támogatja az igazságszolgáltatás szereplői által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló különleges ügyészi részleg (SIIJ) felszámolását.

Romániában az idei első öt hónapban csaknem 32 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma

Romániában az idei első öt hónapban 31,9 százalékkal, 4,715 millióra nőtt a vendégéjszakák száma a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.

Felmérés: a románok többsége keresztény, nemzeti érzelmű szavazó

A román választópolgárok többsége szavazna keresztény értékeket hirdető, a hagyományos családot védő nacionalista pártra, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy támogatná országa kilépését az Európai Unióból vagy a nemzeti kisebbségek jogainak korlátozását.