Már azonosították a spanyolországi Urdánál történt vasúti szerencsétlenség halálos áldozatainak többségét

Az urdai vasúti szerencsétlenség 69 halálos áldozata közül 66 ember személyazonosságát már igazolták a spanyol igazságügyi orvosszakértők - közölte Esther Padilla, Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője hétfőn.

A spanyol hatóságok hetven eltűnt személyről tudnak az urdai vasúti szerencsétlenség után

A hatóságok hetven eltűnt személyről kaptak bejelentést az urdai vonatszerencsétlenség után - közölte Emiliano García-Page, Kasztília-La Mancha tartomány elnöke a mentést koordináló testület toledói ülését követő sajtótájékoztatón pénteken.

Előre bejelentett sztrájkot tartanak a spanyol mozdonyvezetők

Előre bejelentett, 24 órás sztrájkba léptek csütörtökön a spanyol állami vasúttársaság mozdonyvezetői, amit azzal indokoltak, hogy holtpontra jutott a vasútbiztonság javítását célzó megállapodások végrehajtása.
Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Külügyminisztérium: nincs magyar érintettje a spanyolországi vonatbalesetnek

A Külügyminisztériumnak nincs tudomása magyar sérültről vagy elhunytról a szerdai spanyolországi vonatbalesetet illetően - közölte a tárca Facebook-bejegyzésében.

A spanyol kormány módosította a parlamentben múlt héten megbukott lakhatási rendeleteket

A spanyol kormány módosításokkal ismét elfogadta azt a két lakhatási rendeletet keddi ülésén, amelyeket a parlament alsóháza a múlt heti ülésén nem hagyott jóvá.

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden.

Az orosz felszólítás ellenére Kijevben maradnak a német, az olasz, a spanyol és a svéd diplomaták

Az orosz külügyminisztérium külföldi diplomatákra vonatkozó felszólítása ellenére Kijevben maradnak Németország, Olaszország, Spanyolország és Svédország diplomatái - közölték a négy ország ukrajnai nagykövetségei hétfőn a közösségi médiában.

Előrehozott választások kiírását jelentette be a spanyol kormányfő

Előrehozott parlamenti választások kiírását jelentett be Pedro Sánchez miniszterelnök rendkívüli televíziós beszédében hétfőn Madridban.

Spanyolország a Cannes-ban is díjazott La bola negra című filmet nevezi az Oscar-díjra

Spanyolország a Cannes-i Filmfesztiválon is díjazott La bola negra (A fekete golyó) című alkotást nevezi a legjobb nemzetközi film kategóriájában az Oscar-díjra - jelentette be a spanyol filmakadémia szerdán Madridban.

A spanyol kormányfő szerint nincs bizonyíték arra, hogy Marokkó állt a tömeges határsértések mögött

Nincs bizonyíték arra, hogy Marokkó állt a Ceutában július végén történt tömeges határsértések mögött - jelentette ki Pedro Sánchez miniszterelnök a parlament alsóházában csütörtökön Madridban.

Több mint húszezer ember vívott paradicsomcsatát a spanyolországi Bunolban

Több mint húszezer ember vett részt az immár 79. alkalommal megrendezett Tomatina paradicsomcsatán a spanyolországi Bunolban szerdán.