Szerző: Ancsy
itt:
Állatvilág
Védetté minősítették a farkast Szlovákiában, s így tilossá válik a vadászata, befogása, megölése és otthoni tartása vagy tenyésztése is - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a környezetvédelmi tárca közlésére hivatkozva csütörtökön.
Létrejött a Felvidéken a megegyezés az egységes magyar érdekképviselet létrehozásáról, az új párt a Szövetség - Magyarok, nemzetiségek, régiók nevet viseli majd - jelentették be az új politikai tömörülést létrehozó pártok, a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Most-Híd párt és az Összefogás elnökei.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Vádat emeltek egy baranyai férfi ellen, aki teherautójával közlekedve halálos közúti balesetet okozott Szlovákiában 2019 őszén - tájékoztatta a Baranya megyei főügyész szerdán az MTI-t.
Távozásra szólította fel hétfőn Igor Matovic szlovák kormányfőt a négypárti szlovák kormánykoalíció egyik kisebb pártja, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS).
Romlik a járványhelyzet Szlovákiában, kedden több mint 3500 új igazolt fertőzöttet mutattak ki a laboratóriumi PCR-vizsgálatok, ami január eleje óta a legmagasabb napi esetszám - derült ki a szlovák egészségügyi minisztérium honlapján szerdán megjelent hivatalos kimutatásból.
Ausztria és Lengyelország felajánlotta Szlovákiának segítségét a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, és Magyarország is kész segíteni - közölte Martin Klus, a szlovák külügyminisztérium államtitkára csütörtökön a Twitteren.
Magyar és szlovák forrásokból felújították a szlovákiai borsi Rákóczi-várkastélyt, II. Rákóczi Ferenc szülőhelyét - közölte a Teleki László Alapítvány az MTI-vel pénteken.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Hat új közlekedési összeköttetés jön létre 2023-ig Magyarország és Szlovákia között, köztük három híd az Ipolyon - közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán, miután online tanácskozott Andrej Dolezal szlovák közlekedési miniszterrel.
Szerző: Ancsy
itt:
világgazdaság
Jóváhagyta szerdán a szlovák parlament az ország jövő évi költségvetését, amely rekordmértékű, 7,41 százalékos GDP arányos hiánycélt és mintegy 15 százalékpontos GDP arányos államadósság-növekedést vetít előre az idénre eredetileg tervezetthez képest.
Szlovákiai HR szolgáltató cégben vásárolt tulajdonrészt a magyar WHC csoport, a tranzakció nyomán a személyzeti szolgáltatásokat nyújtó cégcsoport már öt országban működtet saját irodákat - közölte a társaság az MTI-vel szerdán.
Szlovákiában csütörtökön reggel őrizetbe vették Tibor Gaspar volt országos rendőrfőkapitányt és az elit rendőrségi egységek korábbi három igazgatóját - jelentette a TASR közszolgálati hírügynökség.
Szlovákia határai továbbra is nyitva maradnak, de hétfőtől csak friss negatív koronavírusteszttel lehet belépni az országba - erősítette meg Martin Klus, szlovák külügyi államtitkár a kormány korábban hozott rendeletét hétfőn Pozsonyban.