Románia felkészült arra, hogy fegyveres konfliktus esetén Ukrajna felől ellenőrizetlen menekültáradat érkezhet az országba - írta kedden az Adevarul című román lap, Lucian Bode belügyminiszter televíziós nyilatkozatára hivatkozva.
Már mutatkoznak az első jelei annak, hogy Ukrajnában stabilizálódik a járványhelyzet, az előrejelzésekhez képest egy héttel korábban - jelentette ki Viktor Ljasko egészségügyi miniszter a hétfői tájékoztatóján.
A moszkvai vezetésnek sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte a német kancellár hétfőn, kijevi és moszkvai útja előtt.
Közös hadgyakorlatot kezdtek az orosz és a fehérorosz fegyveres erők Szövetségesi Eltökéltség-2022 kódnéven Fehéroroszországban - közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium az ukrajnai konfliktus miatt kialakult súlyos feszültségek kiéleződése közepette.
A minszki megállapodások jelentik az egyetlen módot a kelet-ukrajnai konfliktus megoldására és a fenntartható béke elérésére - jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök kedden Kijevben, miután tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel.
Boris Johnson szerint van remény az egységes nyugati fellépésre az Ukrajna elleni orosz invázió esetén.
A holland külügyminisztérium figyelmeztető email-ben arra szólította fel az Ukrajnában tartózkodó holland állampolgárokat, hogy fontolják meg az ország elhagyását - jelentette az NLTimes hírportál hétfőn.
Az ukrán állami költségvetésből tavaly 46,4 milliárd hrivnyát költöttek a koronavírus-járvány elleni küzdelemre - hozta nyilvánosságra pénteken a pénzügyminisztérium, miközben újabb csúcsot döntött az egy nap alatt regisztrált új fertőzöttek száma, meghaladva a negyvenezret.
Lengyelország keleti részén fog állomásozni a csapaterősítés keretében az országba érkező újabb 1700 amerikai katona - jelentette be Pawel Soloch, a lengyel államfői hivatal kötelékében működő nemzetbiztonsági iroda (BBN) főnöke.
Egyre súlyosbodik a koronavírus-járványhelyzet Ukrajnában, további hat megye, köztük Kárpátalja kerülhet át hamarosan a legszigorúbb korlátozásokkal járó, vörös színkóddal jelölt besorolásba.
Döntés született arról, hogy Lengyelország több tízezer védelmi jellegű töltényt szállít Ukrajnának - közölte hétfői sajtóértekezletén Pawel Soloch, a lengyel nemzetbiztonsági iroda (BBN) főnöke.
Németország területi egységének elvesztését kockáztatja azzal, hogy nem szállít fegyvereket Ukrajnának - jelentette ki Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter pénteken a parlament plenáris ülésén.